Szentkirályi Alexandra szerint apad a Tisza, Ordas Eszter rogáni bábszínházat lát
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Ordas Eszter, a Tisza Párt immár lemondott fővárosi frakcióvezetője. (Fotó: Ordas Eszter Facebook-oldala)

„Lemondott a Tisza fővárosi frakcióvezetője. Ordas Eszter családi okokra hivatkozott, de mi ennél többet látunk és tudunk" - jelentette be a Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra. 

– A politika embert próbáló műfaj, amit csak úgy lehet és úgy érdemes csinálni, ha támogató közeg vesz körül. De Magyar Péter a képviselőit pont olyan terrorban tartja, ahogy azt Varga Judittól is hallhattuk és így nem csak élni, de dolgozni sem lehet” – állította bejegyzésében a budapesti Fidesz elnöke. Mint hozzátette, régóta látják a Tisza-frakción, hogy „iszonyatos nyomás van rajtuk és egyszerűen nem mernek megszólalni fontos kérdésekben. Sok témában nem értünk egyet a tiszás képviselőkkel, de úgy nehéz vitatkozni, hogy akkor sem mondhatnák el mit gondolnak a világról, ha lenne gondoltuk róla. De Magyar Péter sakkban tartja a képviselőit is és szájkosarat tesz rájuk. Ha megszólalnak, csak az előre megírt hozzászólásokat olvashatják fel. Ha egy vita keveredik, Magyar Péter Whatsappon diktálja ki, mit mondhat. Aki ettől eltér vagy hibázik, azt minősíthetetlen hangnemben teszi helyre Magyar. Többek közt ettől annyira bénult a fővárosi Tisza-frakció.”

Szentkirályi szerint Ordas Eszter ezt nem bírta tovább: „Ordas Eszter pedig ezt nem bírta tovább. Utasítgatás, alpári minősítés, számonkérés, fenyegetés – egy újabb nő, aki személyesen tudna mesélni arról milyen ember Magyar Péter. Beszélhetne, ha merne, de Ordas Eszter inkább félreállt, mert alig több mint fél évet bírt Magyar Péter közvetlen környezetében. Apad a Tisza és benne a fejétől bűzlik a hal.”

Az ügy előzménye, hogy Ordas Eszter, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője pénteken a Facebookon jelentette be: családi okokból lemond a fővárosi közgyűlési mandátumáról. A lemondást a frakció elfogadta, és közölték: képviselői mandátumát Gerzsenyi Gabriella veszi át. A hírre egyébként szombat délelőtt Orbán Viktor is reagált, aki a Harcosok Klubja Facebook-csoportban azt írta: „Közben a Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is. A fővárosi frakcióvezető lelépett. Egy nő. Varga Judit nyilatkozata után egy nappal. Nincsenek véletlenek. Ami sok, az sok, és az igazság mindig kiderül. Vajon ki lesz a következő?”

Szentkirályi bejegyzése után Ordas Eszter nem késlekedett a válasszal: „A tegnap bejelentett lemondásomnak semmi köze nincs a rogáni bábszínház újabb figyelemelterelő felvonásához. Ahogy jeleztem, családi oka van, és már hetekkel ezelőtt döntöttem róla. Továbbra is támogatom a Tisza Pártot és Magyar Pétert a rendszerváltásban. 281 nap.”