Szentkirályi Alexandra videóját parodizálja a Carson Coma
(Forrás: Carson Coma/Facebook)

Már a Carson Coma is reagált Szentkirályi Alexandra szombaton megjelent, csomagtartós videójára. A népszerű együttes frontembere, Fekete Giorgio – csakúgy mint a fideszes politikus videójában – egy autó csomagtartójában fekszik összekötözött kézzel és bekötözött szájjal, míg a másik tag a kocsi mögött állva beszél. Itt azonban nem Ukrajnával riogatnak, hanem a következő koncerthelyszíneiket sorolják.

Az Ukrajna uniós tagsága ellen uszító videó sokak nemtetszését kiváltotta. Az látható rajta, hogy a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője mellett lévő autó csomagtartójában egy megbilincselt férfi demonstrálja, hogy mi vár a magyarokra Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásával. Szentkriályi Alexandra szerint ugyanis jönnek a szervkereskedők, a fegyverkereskedők, a drogkereskedők és az emberkereskedők.

A Carson Coma esetében nem ez az első, hogy beleállnak napi politikai ügyekbe. Nemrég egy szabadtéri koncertjükön – amikor még nem halasztották el a Fidesz által átláthatóságinak nevezett törvényjavaslat szavazását – megmutatták, milyen lenne a kormánytól független sajtó nélkül. A Feldobom a követ című daluk közben a „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” elhangzása közben a színpad elsötétült, majd a kivetítőn egy internetes keresőt lehetett látni, ám több kormányfüggetlen oldal beírása esetén is csak egy hibaüzenet jelent meg.