Hadházyék jövő kedden is visszatérnének az Erzsébet hídra, de a rendőrségnek ez nem tetszik
Hadházy Ákos és a tüntetők az Erzsébet hídon (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Szerda délután öt órakor, a terveknek megfelelően, elindult a Hadházy Ákos vezette menet a várbeli Szent György térről az Erzsébet híd irányába. A független parlamenti képviselő kedd délutánra hirdetett tüntetést, a legkitartóbbak ezen maradtak másnapig. A keddi eseményekről itt számoltunk be.

A szerdai vonulás élén maga Hadházy halad, jobbján és balján egy uniós és egy magyar zászlót visznek. A politikust néhány száz fős tömeg követte délután öt után. A demonstrálók negyed hat után nem sokkal hagyták el a Szent György tér környékét.

A mostani tüntetésen szinte csak fiatalokat lát tudósítónk, vannak közöttük, akik fent is éjszakáztak.

A tömeg fél hat körül még viszonylag csendesen vonult, csak Majka Csurran, Cseppen című dala szólt egy kis hordozható hangfalból. Skandálás ekkor még nemigen volt. Aztán a demonstrálók leértek a Dózsa György térre, az Attila útra fordulva pedig skandálásba kezdtek: „demokráciát”, „gyertek velünk”, „a gyülekezés alapjog”.

 

 

Szerdán is útnak indultak Hadházy Ákosék (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Szerdán is útnak indultak Hadházy Ákosék (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Résztvevők Hadházy Ákos tüntetésén (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Résztvevők Hadházy Ákos tüntetésén (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Az Attila út menti étterem személyzete meg is tapsolta a négy-ötszáz fős menetet. Az egyik vonuló még székely zászlót is hozott magával. Zengett a mocskosfideszezés, a tömeg pedig hatkor az Erzsébet híd felhajtójához ért. Akadt viszont olyan is, aki láthatóan nem szimpatizált a tüntetőkkel: egy autós azt kiabálta a tiltakozóknak, hogy „Dunába veletek”. Erre azt skandálták vissza, hogy aki dudál, velük van, mire a sofőrök jelentős része dudálni kezdett.

A Hadházy Ákos vezette tüntetés résztvevői (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
A Hadházy Ákos vezette tüntetés résztvevői (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Felirat a tüntetés útvonala mentén (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Felirat a tüntetés útvonala mentén (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

A hídon hat óra körül nem volt tömeg, egyelőre lényegesen kevesebben jelentek meg, mint előző nap. A buszokat át is engedték a demonstrálók. Hat után nem sokkal bejelentették, hogy Hadházy Ákos fel fog szólalni, lesznek slammerek, Aleva Márta szervező pedig várja a civil felszólalókat is, hogy mondják el, ami nem tetszik nekik a rendszerben. A hídon negyed hét körül fel is csendült a 2011-es ellenzéki sláger, a Nem tetszik a rendszer, majd egy tüntető a színpadra pattant, poloskaként köszöntötte a demonstrálókat, és azt ismételgette, hogy nem fogják abbahagyni. A hídon felbukkant egyébként a szélsőjobboldali Bede Zsolt is. 

Hadházy Ákos és a tüntetők az Erzsébet hídon (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Hadházy Ákos és a tüntetők az Erzsébet hídon (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Átengedték a buszokat az Erzsébet hídon a tüntetők (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Átengedték a buszokat az Erzsébet hídon a tüntetők (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Hadházy a beszéde elején köszönetet mondott a tüntetőknek, sokakat már arcról is ismer, és a jelenlévők tudják igazán szerinte, mit jelent az ellenállás. Vannak, akik kinn voltak hajnalig, egész nap a demonstráción. A politikus demonstrálókat sorol, akiket nem fog elfelejteni. Azt sem fogja elfelejteni, milyen hangulat volt kedden a hídon, illetve fenn a Karmelitánál. A hatalom szerinte az elszánt, határozott fiataloktól és idősektől fél, nem a balhétól. Megkérdezte a résztvevőktől, abbahagyják-e, mire ők skandálni kezdtek, hogy nem fogják. A politikus ebben egészen biztos is. Jövő keddre bejelentettek az Erzsébet hídra egy újabb megmozdulást, viszont a rendőrségnek ez nem tetszett. Hadházy arra számít, hogy nem fogják megkapni a Kúriától keddig a döntést, szerinte Varga Zs. András megpróbálja kijavítani az eddigi hibát, nekik pedig meg kell találniuk erre a mestertervre a megfelelő választ. Hadházy erősen kritizálta Varga Zs.-t, többek közt azzal, hogy soha nem volt főbíró. 

A politikus szerint az a lényeg, hogy gyorsabbak legyenek, ezért fordultak a Kúriához. Az a kérdés szerinte, ki fogja gyorsabban meggyőzni a másikat. Azt látja, hogy megy a finnyogás, hogy ez ki fog fulladni, de szerinte nem így lesz. Hadházy szóba hozta lapunk kollégájának egy privát, a keddi felszólalásokkal kritikus posztját, és úgy reagált arra: igenis komoly felszólalók voltak. Ezután a Magyar Hangot emlegette, hogy ki fog kiállni érte majd, és Kocsis Mátét is szóba hozta. Mint mondta, nyolckor le fogja zárni a tüntetést, de soha nem fogja elfelejteni az ott megjelenteket. Beszéde után folytatódott a zene, a tüntetők most békésen várakoznak, skandálást nem nagyon hallani, a buszokat is elengedik. 

Hadházy Ákos felszólal a szerdai tüntetésen (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Hadházy Ákos felszólal a szerdai tüntetésen (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)