
„A mai naptól a Tisza párt operatív működését Pósfai Gábor veszi át Radnai Márk alelnöktől. Márk alelnökként a továbbiakban a politikai közösség építésére és a párt kommunikációjának irányítására, a rendezvényekre, az innovációs és technológiai megoldások fejlesztésére, valamint a közösségépítéshez szükséges jövőbeni platformok kialakítására fog fókuszálni. Köszönjük azt az óriási munkát, amelyet a választások óta a közösségünk építéséért már eddig is megtett” – írja friss Facebook-bejegyzésében Magyar Péter. Hozzáteszi: a Tisza új operatív vezetője, Pósfai Gábor az elmúlt 19 évben a világ legnagyobb sportszerkereskedő vállalatánál, a Decathlonnál dolgozott, 7 évig vezette ügyvetőként a cég magyarországi, majd 6 évig a cég osztrák egységét. Számára mindig a ‘csapat volt az első’, előszeretettel vonta be akár több száz munkatársát is a céget érintő legfontosabb döntésekbe. Ez a felhatalmazó vállalati kultúra védjegyévé vált és ezt kívánja a mostani csapatépítésben is kamatoztatni. Véleményét vállalatvezetőként is mindig transzparensen felvállalta vállalaton belül és kívül egyaránt. Viziója egy olyan Magyarország, ahol az emberek elfogadják és tiszteletben tartják mások véleményét, ahol a többség megpróbál inkább maga cselekedni, mint másra várni és ahol a társadalomnak az őket érintő ügyekbe több beleszólása van” – írja Magyar.
A Tisza párt elnöke közli azt is, hogy a közösség egyik korábbi vezetője, Farkas Dezső is „visszatér a fedélzetre” és a Tisza szigetek egyre bővülő közösségének a munkáját fogja koordinálni és irányítani az eddigi csapattagokkal közösen. Farkas Dezső a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett pénzügyi mesterdiplomát, majd Summa Cum Laude minősítéssel végezte el a Babson College kétéves MBA-programját, amely nemzetközi szinten a vállalkozások területének egyik legelismertebb képzése. Karrierje során több vállalatot vezetett és épített, valamint egy nonprofit szervezet elnöke. „A Tisza szigetek vezetőjeként célja egy erős, cselekvőképes közösségi hálózat kiépítése, amely aktívan részt vesz a közélet alakításában. A szigetek helyi kezdeményezéseken, közösségi eseményeken és képzéseken keresztül erősítik a társadalmi összetartozást és a demokratikus részvételt. Fontosnak tartja a digitális eszközök és adatvezérelt technikák alkalmazását, hogy hatékonyabbá tegyük a szervezetet. Vezetésével a szigetek hálózata olyan erőt fognak képviselni, amely képes országos szinten is hatást gyakorolni a döntéshozatalra” – írja Magyar Péter a Facebookon.









