Szijjártó a Türk Tanácsnak mondott köszönetet a védőfelszerelésekért
Orbán Viktor miniszterelnök a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadja a Kínából érkező eszközöket 2020. március 24-én. Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala.

Összesen 150 ezer védőmaszk érkezik pénteken hazánkba Üzbegisztán felajánlásaként – ez Szijjártó Péter Facebook oldaláról derült ki. A külügyminiszter egyúttal felidézte, hogy az elmúlt napokban Törökországból is hoztunk már 8 tonnányi, maszkok alapanyagaként használatos textilt. – Nagyrabecsülés és köszönet jár a török és az üzbég kormánynak a segítségért: a bajban mutatkozik meg, hogy ki az igaz barát! – írta a miniszter.

Szijjártó Péter azt is leszögezte, hogy az egészségügyi területen történő védekezés egyik legfontosabb feladata, hogy legyen elég védőfelszerelés. Ennek biztosítása érdekében nagy mennyiségben rendeltek eszközöket Kínából, ahonnan „az elkövetkezendő napokban és hetekben tucatnyi repülőgéppel több száz tonnányi felszerelés fog érkezni”.

Az utóbbi napokban már érkezett a külügyminiszter által is említett török gép a maszkok alapanyagaival, a hét elején pedig Orbán Viktor személyesen fogadta a reptéren a „keleti portyázók” szállítmányát, ugyancsak védőfelszereléseket.