Szijjártó: Megkezdik a magyar űrhajós kiválasztását
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Igor Ivanovics Suvalov (b), a VEB orosz befektetési bank vezérigazgatója moszkvai találkozójukon 2019. december 13-án. MTI/KKM/Borsos Mátyás

Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.

Az Oroszországban jelenleg folytatott űrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar-orosz űrkutatási projektekként folytatódnak

– mondta el az MTI-nek a tárcavezető. Hozzátette: a magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és kiképzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük.

Szijjártó: 2024-ben újabb magyar űrhajóst küldhetünk az űrbe
Magyar Hang

Szijjártó: 2024-ben újabb magyar űrhajóst küldhetünk az űrbe

A külügyminiszter szerint az orosz Roszkoszmosz együttműködésben valósulhat meg a terv.

Szijjártó elmondta, jelenleg három olyan űrkutatási projekt zajlik Oroszországban, amelyben már eddig is volt magyar technológiai hozzáadott érték. Ezek alapvetően mikroműhold-flottákat, valamint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megújított eszközállományát hivatottak előállítani. – Most ezeket a projekteket hivatalosan is közös űrkutatási-űrtechnológiai fejlesztési projektekké tesszük, abban megemeljük a magyar részvételnek mind a mennyiségét, mind a hozzáadott értékét. Ez a magyar űripar számára egy fantasztikus új lehetőséget jelent – fogalmazott a miniszter.

A magyar űripar Szijjártó szerint „egyelőre sci-fi kategóriának hangozhat, mert keveset beszélünk róla, ugyanakkor az a helyzet, hogy a hazai vállalatok és egyetemek űriparral és űrtechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai messze földön híresek, az egész világon elismerik a teljesítményüket. –Nem véletlen, hogy a jelenleg zajló orosz űrkutatási projektekben is, kevéssé ismert módon, a magyar hozzáadott érték már rendkívül magas – jegyezte meg.

NER-híradó – Földönkívüliekre fog vadászni az új magyar űrhajós
Magyar Hang

NER-híradó – Földönkívüliekre fog vadászni az új magyar űrhajós

Egy kiváló gazdasági szakember, egy igazi self-made man mehet az űrbe.

Az új magyar kutatóűrhajós ISS-re való felküldése 2024-2025-ben lehet reális. A cél az, hogy a magyar fejlesztéssel és hozzáadott értékkel kidolgozott űripari eszközöket már a magyar kutatóűrhajós vigye fel az űrállomásra, és ott 3-6 hónapon keresztül kutatómunkát tudjon végezni velük.

A miniszter elárulta, az anyagi vonatkozásokban is előreléptek abban a tekintetben, hogy a közös kutatásoknak, valamint a magyar kutató űrhajósnak a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldésének költségeit nem készpénzben kell teljes egészében kifizetni, hanem „a magyar hozzáadott szellemi értéket, a magyar kutatási eredményeket is az orosz fél beszámítja a magyar fél pénzügyi szerepvállalásába”.