
„Nem tudom, hogy ez jó-e a fővárosnak, hogy egy hatalmas fejlesztési lehetőséget elszalasztottak, de majd a főváros vezetői elszámolnak a saját választópolgáraik felé, hogy ez így rendben van-e. (…) Ha a főváros vezetése úgy gondolja, hogy Rákosrendező jól néz ki úgy, ahogy kinéz, ha az úgy helyes, hogy ebek harmincadjára marad, akkor a lelkük rajta, majd a választópolgárok a következő választáson el fogják dönteni, hogy szerintük ez jó-e, vagy jó lett volna ott egy nagy fejlesztés” – ezt válaszolta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 444-nek a rákosrendezői beruházás ügyében.
A minisztert a lap a % Arabica prémium japán kávézólánc első magyarországi egységének megnyitóján, a Király utcában kérdezte Rákosdubajról, Donald Trump amerikai elnök egyes elképzeléseiről. Szijjártó arról beszélt, hogy a rákosrendezői beruházás ügyében megkötötték a szükséges megállapodásokat, de a főváros belépett a képbe, jogilag megvolt a lehetősége az elővásárlásra. „Hát most így alakult. Nem tudom, jó-e a fővárosnak, hogy egy ilyen hatalmas fejlesztési lehetőséget elszalasztottak” – mondta. Amikor arról kérdezték, hogy sajtóértesülések szerint az arab fél lépett vissza, akkor azt felelte: ilyenről nem tud. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy elfogadják a főváros elővásárlási jogát a területre.
Donald Trump újraválasztása óta többször is utalt arra, hogy Grönlandot – amely Dánia autonóm területe – az Egyesült Államok részévé szeretné tenni. Nem zárta ki, hogy katonai vagy gazdasági eszközöket is bevetne annak érdekében, hogy rábírja Dániát a terület átadására. „Örülök annak, hogy Donald Trump hozzánk hasonlóan szuverenitáspárti” – mondta ezzel kapcsolatban Szijjártó. Ugyanakkor kitért a kérdés elől, amikor arról kérdezték, hogy támogatná-e Trump gázai javaslatát, miszerint az Egyesült Államok tulajdonba akarja venni a Gázai övezetet, amelyet a civil lakosság kitelepítése után újjáépítene és a „Közel-Kelet riviérájává” varázsolna.