Szijjártó nem tud arról, hogy valakit lehallgattak volna
Szijjártó Péter (Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala)

Az „állítólagos adatgyűjtésről” semmilyen tudomással nem rendelkezett és nem is rendelkezik – jelentette ki Szijjártó Péter a V4 országok hétfői sajtótájékoztatóján a Telex kérdésére. A külügyminiszter elmondása szerint hétfő reggel rákérdezett az általa felügyelt Információs Hivatal főigazgatójánál, de azt a választ kapta, hogy ebben az ügyben nem volt semmiféle együttműködés az izraeli vagy más titkosszolgálatokkal.

Szijjártó szerint az Információs Hivatal nem használja a szóban forgó szoftvert, és semmiféle megállapodást nem kötött az NSO-val. A külügyminiszter arra kérte a főigazgatót, tekintse át azt, hogy milyen titkosszolgálati érdekek állhatnak az információk mögött, megtörténtek-e a szóban forgó esetek, ha igen, kinek az utasítására vagy érdekében, ha nem, akkor milyen titkosszolgálatok együttműködésében került sor az akcióra.

A Telex érdeklődött arról is, hogy az Információs Hivatalon kívül más kormányzati szerv használhatta-e a Pegasust, illetve kinek állhatott érdekében, hogy a kormánnyal szemben kritikus újságírókat, ellenzéki politikusokat és közszereplőket megfigyeltessen. Szijjártó azt mondta, találgatásokba nem szeretne belemenni, amikor pedig azt mondja, hogy nincs tudomása valamiről, akkor kormányzati álláspontot közöl, tehát a kormánynak nincs tudomása ilyen típusú adatgyűjtésről.

Novák Katalint az ATV újságírója kérdezte arról, foglalkozik-e a kormány az izraeli kémfegyver ügyével. A fideszes politikus azt válaszolta, sajtóhírekkel nem foglalkoznak.

Korábban Varga Juditról érkezett a hír, miszerint a Le Monde érdeklődött nála: ha valaki azt kérné, hogy hallgassanak le egy újságírót vagy egy politikai ellenfelet, elfogadná-e? Varga felháborodottan válaszolt: „Micsoda kérdés! Ez már önmagában provokáció!” A Washington Post szerint másnap kérés érkezett a miniszter irodájától, hogy töröljék a kérdést, illetve a választ is az interjúból.

Az Európai Bizottság elnöke eközben Prágában elfogadhatatlannak nevezte a lehallgatási ügyet. Ursula von der Leyen kifejtette, teljesen elfogadhatatlan kémprogramot használni újságírók ellen, a szabad sajtó az Európai Unió egyik alapértéke. A Bizottság ugyanakkor nem tervez vizsgálatot az ügyben, miután a nemzetbiztonság tagállami hatáskör.