Szijjártó Péter elvetemült háborúpárti politikusnak nevezte lengyel kollégáját
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter, korábbi európai parlamenti képviselő. (Forrás: Radosław Sikorski Facebook-oldala)

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az egyik legelvetemültebb háborúpárti politikus Európában, így nem is meglepő az összetűzése az elkötelezett békepárti amerikai kormányt képviselő Elon Muskkal – jelentette ki az MTI szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezetőt sajtóértekezletén megkérdezték a Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter és Elon Musk amerikai elnöki tanácsadó között kirobbant vitáról is, amelynek kapcsán leszögezte, hogy előbbi az egyik „legelvetemültebb, legagresszívabb” háborúpárti politikus Európában. „A lengyel külügyminiszter és a jelenlegi lengyel kormány stílusát ismerjük (…) Gyakran állítottak ki már magukról szomorú bizonyítványt az általuk képviselt stílussal és azzal, ahogy szétverik a jogállamiságot Lengyelországban. Úgyhogy én azt gondolom, törvényszerű volt, hogy egyszer bekövetkezik egy ilyen stílusú eszmecsere is az interneten” – állította a magyar külügyminiszter. 

Az Elon Musk és Sikorski közötti szóváltás középpontjában a Starlink műholdas internetszolgáltatás állt. Elon Musk vasárnap egy posztjában békét sürgetett Ukrajnában, és arra figyelmeztetett, hogy ha a Starlink szolgáltatás leállna, az ukrán frontvonal összeomlana. A kijelentésre Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azonnal reagált, és emlékeztette Muskot, hogy Lengyelország is részt vesz a Starlink finanszírozásában, a lengyel digitalizálási minisztérium évi mintegy 50 millió dollárt fizet az ukrajnai használatért. „Ha a SpaceX megbízhatatlan szolgáltatónak bizonyul, kénytelenek leszünk más szolgáltatók után nézni” – tette hozzá a miniszter.

Elon Musk persze nem hagyta szó nélkül Sikorski reakcióját. Az amerikai milliárdos egy újabb posztjában azt üzente a lengyel miniszternek, hogy „maradj csöndben, kisember”. „Csak elenyésző töredékét fizeted a költségeknek. És nincs mivel helyettesíteni a Starlinket” – tette hozzá Musk.