
Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudják gyorsítani saját oltási programjukat – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap. Szijjártó Péter vasárnapi Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: az oltás életet ment, ezt már mindenki tudja. – A sikeres magyar oltási kampányt világszerte elismerik – hangsúlyozta.
Az MTI által is idézett tárcavezető kiemelte: Magyarországon az oltottak száma lassan eléri az öt és félmilliót, miközben van bőven elég oltóanyag, így a magyar kormány tud segíteni azoknak, akik nem állnak ennyire jól.
– Cesi do toho! (azaz, gyerünk, csehek, hajrá) – zárta bejegyzését Szijjártó Péter. A cseh labdarúgó-válogatott egyébként vasárnap 18 órától játszik majd Eb-nyolcaddöntőt Hollandiával a budapesti Puskás Arénában.
Csehországnak egyébként nem először adott, vagy adott „kölcsön” vakcinát.