
„A Pride előtt már gyakorlatozik a hatalom: a helyi rendőrök – közterület-felügyeletes kollégáik társaságában – betiltották Merj önmagad lenni! elnevezésű kiállításunk váci kitelepülését” – számolt be a történtekről a párt a Facebook-oldalán.
Mint hozzátették, a kiállítás egyik plakátján Barabás Richárd társelnök és egy szivárványos zászló is szerepelt. Állításuk szerint minden engedélyük megvolt. A kitelepüléshez először a közterület-felügyelet munkatársai érkeztek, majd miután mindent rendben találtak, két járőr is megjelent, akik végül bejelentésekre hivatkozva felszólították az aktivistákat, hogy távozzanak – közölte a párt sajtóosztálya a Telexszel. – Az érezhetően szabadkozó rendőrök is igyekeztek elkenni az erre irányuló kérdéseinket, és azt mondták: „annyi bejelentés érkezett”, hogy muszáj volt lépniük – fogalmaztak a közösségi oldalon.
„Mintha Glücklich Vilmát és Barabás Richárdot hirtelen egyszerre azonosítaná Darth Vaderként a Harcosok klubjának váci és parlamenti ága. Persze értjük. Végülis március 15-én »nagytakarítást« hirdetett a poloskázó miniszterelnök” – írták. Az aktivisták végül úgy döntöttek, elkerülik a konfliktust, és lebontották a kitelepülést. A párt azonban hangsúlyozta, hogy nem adják fel, és folytatják a kiállítást. „Nem putyinizálódó, hanem szabad, nyitott, egymással tisztelettel bánó országban akarunk élni” – írták közleményükben.