
Szivárványszínű díszkivilágítást javasol a fővárosnak a Kolosy téri Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomra a párbeszédes Barabás Richárd – a Fővárosi Közgyűlésnek benyújtott javaslatát a Telex vette észre. A templom díszkivilágítása eredetileg is napirenden lesz szerdán, a mostani módosító javaslat a jellegét konkretizálná.
Barabás Richárd az elképzelését azzal indokolta, hogy a szivárvány a Biblia egyik legősibb és legszentebb jelképe, amely Isten és az emberiség közötti szövetséget hirdeti. – Egy templom szivárványszínű megvilágítása kifejezné, hogy az egyház minden ember iránt nyitott és tisztelettel fordul feléjük, függetlenül attól, hogy honnan jönnek vagy kik ők. Egy templom szivárványszínű kivilágítása tehát nem politikai gesztus, hanem a teológiailag is helyes és méltó kifejeződése az evangéliumi üzenetnek: Isten szeretete mindenkié – írta indoklásában. A Pride-ról a politikus nem tesz egyértelműen említést, bár a sokszínűséggel azért utal rá.
A kerület polgármestere nem hagyta szó nélkül a javaslatot. – Szörnyű látni, hogy a Fővárosi Közgyűlés képviselőinek a pártpolitikai csatározások mellett még arra is jut ideje, hogy egy II. kerületi templomot 65-70 millió forintos költséggel milyen színűre világítsanak ki – írta, egyúttal jelezte, hogy ez a pénz mennyi mindenre lenne elég, eljuttatja például Barabás Richárdnak a kerületben felújításra váró utak listáját. – Szegény közgyűlés, mivé lettél – zárta bejegyzését.
Hasonlóan vélekedett Vitézy Dávid is. Ugyancsak a közösségi oldalán osztotta meg, hogy messzemenőkig elítéli és a demokratikus alapértékekkel ellentétesnek tartja a gyülekezési jog korlátozására hozott parlamenti döntést, de tényleg ez volna a helyes válasz? Kivilágítani egy 269 éve épült római katolikus templomot szívárványszínűre? Tényleg a vallásukat gyakorló, templomba járó budapestieken kell kitölteni a dühét a városvezetésnek a Pride miatt? – sorolta a kérdéseit, hozzátéve, hogy ez tényleg semmi más, mint provokáció
A Pride betiltását lehetővé tevő törvény egyébként már okozott feszültséget a fővárosi koalíciók között. Baranyi Krisztina korábban azt javasolta, hogy mindaddig legyen a Városháza épületére tűzve a Pride zászlaja, „amíg ezt a gyalázatos, a rendszerváltáskor kivívott alapjogainkat sárba tipró törvényt meg nem semmisítik”. Emellett javaslatot tett arra, hogy „csakúgy, mint a szabad világ számtalan városában, úgy Budapesten is legyenek a Pride-ot népszerűsítő feliratok, zászlók, szimbólumok a tömegközlekedési eszközökön ez év júniusában”. Karácsony Gergely főpolgármester ugyanakkor nem engedte, hogy ezek az elképzelések a közgyűlés elé kerüljenek, arra hivatkozva, hogy nem szeretné, ha a Fővárosi Közgyűlés olyan, a Pride-dal kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalnának, amelyek elfogadására semmi esély. Megfogalmazása szerint számára a Pride ügye fontosabb, mint az a politikai kommunikációs versenyfutás, hogy ki a Pride legnagyobb barátja.