
– Elég volt a kormányzati mellébeszélésből, hogy átlagban nettó 500 ezer forintot kapnak a köz szolgálatában dolgozók. Ez egy hazugság! – többek közt erre hivatkozva jelentett be április 23-ra sztrájkot a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége.
Mint írták, a miniszterek, államtitkárok a többszörösét is megkeresik a nettó 500 ezer forintnak, „de aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik például egy kormányablakban-, földhivatalban, vagy. minisztériumi országos főhatóságnál-, illetve köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, annak felkopik az álla”. Arra is kitértek, hogy Orbán Viktor 2025. március 1-től 7,1 millió forintot fog keresni, ráadásul az ő illetménye automatikusan nő, ahogy a parlamenti képviselőké is. – Akkor a kormány akaratából a munkavállaló kormánytisztviselők bére miért nem emelkedik automatikusan? Miért nem nő automatikusan az önkormányzati köztisztviselők keresete? Követeljük, hogy az állam-, helyi önkormányzatok alkalmazásában dolgozók bére is olyan automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré! – írták.
Felhívásuk azzal zárult, hogy 7,1 millió forintból havonta bárki meg tud élni ma Magyarországon, de 250-300 ezer forintból lehetetlen. – Ezért az MKKSZ rendhagyó sztrájkban segíti a köz szolgálatában dolgozókat. minden jogi, szervezési, szakmai támogatást megad nekik, elkészítette és a sztrájkolók rendelkezésére bocsájtja a szükséges dokumentumokat, a sztrájk szervezésének know how-ját, ezek itt és itt találhatók.