Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők, akiket „a kormány hülyének néz”
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke 2021. november 10-én (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

„A kormány hülyének nézi a kormánytisztviselőket! Nem maradt más, mint a sztrájk! Követeljük, hogy duplázzák meg a területi közigazgatási kormánytisztviselők bérét! Most először az MKKSZ tagjai és tagsággal nem rendelkező kormánytisztviselők együtt szervezünk sztrájkot. Ha Te is úgy érzed, hogy ELÁRULTAK, csatlakozz! Nem baj, ha nem vagy MKKSZ tag” – olvasható a felhívás a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Facebook-oldalán. 

A posztban a kabinetnek is üzentek: „Önök nem csak a magyar népet árulták el, hanem a saját dolgozóikat is, akiket kormánytisztivelőnek merészelnek nevezni! Itt már nem csak arról szól a történet, hogy kineveti és hülyének nézi szó szerint bárki a kormánytisztviselőket a megalázóan alacsony bérezésük miatt, hanem önök megélhetési válságba sodortak rengeteg kollégát.” 

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a 24.hu-nak elmondta, hogy sok dolgozó kérte a sztrájk megszervezését, ezért döntöttek így. A szakszervezet jelenleg a dolgozói szándékokat méri fel, és a sztrájk törvényes feltételeinek megteremtésén dolgozik. Az MKKSZ szerint a kormányhivatali dolgozók többsége a garantált bérminimumot, azaz a nettó 242 ezer forintot kapja, ami nem biztosít megfelelő megélhetést. A minisztériumi felsővezetők illetményét évről évre emelik, miközben a kormánytisztviselők 2022 óta nem kaptak általános béremelést. A szakszervezeti elnök hozzátette, hogy a kormány tavaly nem tárgyalt a szakszervezetekkel a 2025-ös bérekről.

Az MKKSZ tervei szerint, ha a sztrájk létrejön, az ország több pontján egyszerre zajlik majd. A céljuk az, hogy a kormánnyal tárgyalások kezdődjenek, bár arra számítanak, hogy a kormányhivatalok vezetői a pénzhiányra fognak hivatkozni. A sztrájkot jelenleg csak a kormánytisztviselők körében kezdeményezik, de az MKKSZ nyitott az önkormányzati köztisztviselőkre is, ha azok csatlakozni szeretnének. A szakszervezet szerint az alacsony bérek miatt nagy a létszámhiány a kormányhivatalokban, ami a közszolgáltatások minőségét is befolyásolja. Ha nincs elég ügyintéző, az az ügyfeleknek hosszú várakozási időt jelenthet a kormányablakoknál. 

Az MKKSZ jövő csütörtökön sajtótájékoztatót tart, ahol szolidaritást vállalnak a bírák és a Magyar Orvosi Kamara tiltakozásával. Az elnök szerint minden esetben a közszféra „kivéreztetéséről” van szó, ezért szeretnék a különböző szakmacsoportok problémáit összekapcsolni, és közösen megoldást találni.