„Tágra nyitjuk a templomok kapuit”

„Tágra nyitjuk a templomok kapuit”

Erdő Péter (Fotó: Ambrus Marcsi)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy év múlva, 2020 szeptember 13-án veszi kezdetét az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelynek Budapest ad otthont. A visszaszámlálás péntek délután ünnepélyes keretek között vette kezdetét. Erdő Péter esztergom-budapesti érsek ez alkalomból adott exkluzív interjút a Magyar Hangnak.

Pontosan egy év múlva kezdődik a katolikus egyház egyik legnagyobb rendezvénye, az eucharisztikus kongresszus, ami nemcsak vallási, hanem kulturális eseménynek is ígérkezik. Kiket várnak és mivel gazdagodhatnak a résztvevők?
– A most elindított visszaszámlálás egy meghívás a magyar és nemzetközi közvélemény felé. Vallástól, meggyőződéstől, nemzetiségtől függetlenül mindenkit várunk, akik érdeklődnek és nyitottak a párbeszédre az ökumenizmus jegyében. A római katolikus hívők számára az oltári-szentségben, a szentmisében, és a közösségben való hitnek a megerősödését kínálja fel a rendezvény. De van más üzenet is: Magyarország Kelet és Nyugat határán található, így adja magát, hogy a keleti kereszténység olyan gazdagságban nyilvánuljon meg, ahogy erre a korábbi eucharisztikus kongresszusokon nem volt lehetőség. Ennek szép eseménye lesz, hogy a Szent István Bazilikában keleti katolikus püspökök fognak misét celebrálni. A délelőtti, regisztrációhoz között események egyébként vallásos tematikát fognak követni, de a délutáni és esti, városszerte rendezett kulturális események mindenki számára nyitottak.

Eucharisztikus kongresszus: megkezdődött a visszaszámlálás | Magyar Hang

Egy év múlva kezdődik 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), így ünnepélyes keretek között ma délután elindult a visszaszámlálás Erdő Péter bíboros, Michael August Blume apostoli nuncius és Mohos Gábor püspök, a NEK Titkárság vezetője jelenlétében. A Szent István-bazilikánál következő egy évben egy óra fogja jelezni, mennyi idő van hátra az eucharisztikus kongresszus kezdetéig.

Első alkalommal 1938-ban, a világháborút közvetlenül megelőzően rendezett Budapest eucharisztikus kongresszust. Van-e ma is aktuális üzenete az akkori világtalálkozónak?
–Azóta rengeteget változott a világ, a mostani világpolitikai helyzetet össze sem lehet hasonlítani az akkorival és társadalmi kérdéseink is másról szólnak. Ám így is van olyan üzenet, ami kiállta az idők próbáját. Ezt az akkori kongresszus himnuszaként íródott „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat” kezdetű ének fejezi ki a leginkább, különösen ez a sora: „Forrassz egyé békességben minden népet, nemzetet”. A himnusz azóta a katolikus egyház közkincse lett, megható volt hallani, énekelni Ferenc pápa csíksomlyói miséjén is. Úgy döntöttünk, hogy a jövő évi kongresszusnak is ez lesz a himnusza, új hangszerelésben.

Fábry Kornél: A hit nem magánügy | Magyar Hang

Fábry Kornél, a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Konferencia főtitkára pünkösdről, Ferenc pápa üzenetéről, az egyház fő kihívásáról és arról, hogy a kereszténység nem választható szét politikai és vallási irányzatokra. - Pünkösdhétfő hosszú ideje munkaszüneti nap, ám sokak számára nem is több ennél.

A visszaszámlálás nemcsak fokozott várakozást, hanem a felkészülés hajráját is jelenti. Hogyan készülnek a közösségek?
– A felkészülés lelki síkon és természetesen az események előkészítésében is gőzerővel zajlik. Ami az előbbit illeti, már járja a Kárpát-medencét az a Missziós kereszt, amelyet Ozsvári Csaba ötvösművész készített és a magyar vonatkozású szentek ereklyéit őrzi. Ez az eucharisztikus kongresszus szimbóluma is. A keresztet mindenhol komoly érdeklődés övezi, a közös imádságok közelebb hozzák a híveket az eucharisztikus kongresszus üzeneteihez. A programok előkészítése is zajlik, szentmisék, vallásos összejövetelek mellett számos koncert, kulturális esemény is várja az érdeklődőket, amelyek zökkenőmentes lebonyolításához rengeteg segítségre lesz szükségünk. Felkészítjük, kiképezzük az önkénteseket és megszólítottuk a katolikus oktatási intézményeket is, amelyek szintén segítségünkre lesznek.

Miként képviseli magát az eseményen a Vatikán?
– Természetesen meghívást kapott Ferenc pápa. A Szentatya ugyanakkor rend szerint követet küld maga helyett, aki képviseli a Vatikánt. De nem zárható ki, hogy ezúttal kivételt tesz, hiszen nem olyan rég egy apostoli útjáról haza térve a repülőn azt nyilatkozta, hogy kis országokba szeretne ellátogatni. Ebből a szempontból Magyarország ideális.

„Spirituális szomjúság van az emberekben” | Magyar Hang

Aki életvitelszerűen képes hálát adni, az alapvetően egészségesebb ember, kevesebb krónikus megbetegedéssel számolhat – állítja Versegi Beáta Mária szerzetesnő. A Nyolc Boldogság Közösség tagja, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa, coachként is tevékenykedik. Meggyőződése, hogy a pszichológia és a vallás képes kiegészíteni egymást. Szervezetfejlesztésről, önismeretről és kiégésről, valamint az eucharisztikus kongresszus üzeneteiről is beszélgettünk.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a legutóbbi kormányinfón a kongresszus támogatását firtató kérdésre tömör választ adott, ami szerint az állam mindenben tekintetben támogatást nyújt. Melyek a kormány által jóváhagyott segítségnek a legfontosabb elemei?
– A rendezvény támogatását kormányhatározat rögzíti. Az abban rögzített, eseményeknek otthont adó épületek felújítása, kialakítása már tart. Ezek közül kiemelném több fővárosi templom rekonstrukcióját. Célunk, hogy a templomok kapuit szó szerint reggeltől estig tágra nyissuk, hogy akkor is minél többen betérjenek akár imádkozni, akár csak nézelődni, ha épp nincs szentmise. Az állam emellett az események szervezésében is segítséget nyújt: a helyszínek között lesz a Hungexpo, a Kossuth tér, az Aréna és az új Puskás Ferenc stadion is.

– Mekkora érdeklődésre számítanak Budapesten?
– A korábbi tapasztalatok szerint a regisztrált résztvevők száma tízeres nagyságrendű lehet. Az események többségét azonban regisztráció nélkül is lehet majd látogatni A jelentkezés most indult meg, de előzetesen már komoly érdeklődés mutatkozott a Távol-Keletről, Koreából, Tajvanról. Külön szeretettel várjuk a környező országokból érkező híveket is.