Tanítanék Mozgalom: a státusztörvényről tárgyalni nem lehet
A Tanítanék Mozgalom tagjai (Fotó: Tanítanék/Facebook)

A kormány bosszújának eszközéről, azaz a státusztörvényről tárgyalni nem lehet, teljes egészében el kell utasítani – írta a Tanítanék Mozgalom szombati közleményében annak kapcsán, hogy Pintér Sándor egyeztetésre hívta a parlamenti frakciók vezetőit a státusztörvény kapcsán.

Nincs olyan módosítása ennek a törvénytervezetnek, amely ne a pedagógusok és a diákok megbüntetéséről szólna. Ebben a helyzetben tárgyalni kizárólag az iskolahasználók (pedagógusok, diákok és szülők) szervezetei, illetve oktatási szakmai szervezetek által közösen kidolgozott 9 pontról lehetne. Mindezek fényében felszólítjuk a parlamenti pártok valamennyi képviselőjét, hogy a belügyminiszterrel a törvényről ne egyezkedjenek, annak se jelenlegi, se módosított változatát ne szavazzák meg. Az ellenzéki frakciók nyilvánítsák ki egyértelműen, hogy kizárólag az oktatás ügyét előrevivő 9 pontról hajlandóak tárgyalni, a státusztörvény benyújtását pedig minden igyekezetükkel akadályozni fogják” – fogalmazott az oktatási szervezet.

Két órával a péntekre meghirdetett diáktüntetés kezdete előtt jelentette be a Belügyminisztérium, hogy egyeztetésre hívja a pártokat. A demonstráció a Fidesz székháza előtt ért véget péntek este.