TASZ: Csúsztatott Gulyás Gergely a hídfoglalással kapcsolatban
Tüntetők blokád alá vonták a Szabadság hidat Budapesten 2025. március 25-én (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Téves Gulyás Gergely álláspontja a hídfoglalásról, jogászként ugyanis tudnia kell, hogy a szabadságjogok gyakorlása lehet, hogy zavarja a többséget, de ez még nem elég ok a korlátozásra. A gyülekezési jog mindenkit megillet, a korlátait pedig a gyülekezési törvény részletesen szabályozza, akárcsak a rendőrség rendelkezésére álló jogi eszközöket is – mondta a Magyar Hangnak a Társaság a Szabadságjogokért szakértője.

Hegyi Szabolcsot annak kapcsán kérdeztük, hogy friss kormányinfóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: nem elfogadható, hogy néhány száz tüntető több százezer ember közlekedését akadályozza, több híd elfoglalásával. Gulyás törvénymódosítást ígért, ám előtte tanulmányozni szeretnék a Kúria hídfoglalással kapcsolatos döntését – a testület ugyanis megsemmisítette a rendőrség határozatát, amivel korábban megtiltották az Erzsébet híd elfoglalását, és ezzel lényegében jogszerűvé vált a hídra tervezett gyűlés.

Csakhogy Hegyi szerint bíróság nem is a tartalma miatt helyezte hatályon kívül a tiltást, hanem eljárási okból, vagyis azért, mert a rendőrség a rendelkezésére álló jogi eszközt rosszul alkalmazta. „Hibásan vagy legalábbis ügyetlenül jártak el a határozathozatal során: a hídra tervezett gyűlést azzal utasították vissza, hogy egy ilyen demonstráció köztudomásúan a közlekedés rendjének sérelmével járna, és nem is csatoltak részletes ténybeli indokolást a határozat mellé. Ezt a döntést megtámadó szervezők jogosan kifogásolták, a részletes indokolás hiányában a Kúriának is meg kellett semmisítenie a határozatot.”

Az újabb jogfosztás
Nagy Attila Tibor

Az újabb jogfosztás

Az Orbán-rendszer számít azoknak a szavazatára is, akik utálják az LMBTQI-közösség tagjait és/vagy a Pride-ot. És ha az ő szavazatuk megszerzését segíti a Pride-ellenes jogfosztás, akkor ezt is meg kell lépni.

Mint a TASZ szakértője rámutatott, a rendőrség érvelése magában sántított, hiszen a közlekedés rendjére hivatkozva tömeges futóversenyeket, hónapokig tartó hídfelújítási munkálatokat sem lehetne tartani Budapesten, ellehetetlenülne a kormányt támogató Békemenet megszervezése is.

A hídfoglalás biztosítását viszont korrektnek tartotta Hegyi Szabolcs. „Amíg tartott a gyülekezés, a rendőrök fenntartották hozzá a területet, utána visszaadták a hidakat a forgalomnak. Fontos tudni, hogy a demonstráció alatt a rendőrök a békés tüntetők jogait és testi épségét védik a közlekedőkkel szemben, ez alatt a felvonulók akkor sem követnek el szabálysértést, ha az úttesten sétálnak” – tette hozzá. A tömeg elvonulása után a hídon maradókat akkor lehet jogszerűen felküldeni a járdákra, ha ekkor már nem állnak meg a gyülekezés feltételei.

Hadházy Ákos: Ez a törvény nem csak a Pride betiltásáról szól
Magyar Hang

Hadházy Ákos: Ez a törvény nem csak a Pride betiltásáról szól

A gyülekezési jog csorbítása ellen tüntettek kedden. Hodász András videón üzent, Baranyi Krisztina, Daniel Freund és Hadházy Ákos is felszólalt. Jövő keddre újabb demonstrációt hirdettek. Az esemény után hídfoglalásokra is sor került.

Arról, hogy a kormány milyen jogszabálymódosítást tervezhet, Hegyinek nincs tudomása; szerinte eddig is „baltával faragták” a gyülekezési törvényt, és a rosszindulatú kreativitásnak szerinte nincs határa ezen a téren, így nem csodálkozna, ha újabb korlátozások jönnének, de az is lehet, hogy a további szigorításról szóló bejelentést nem követik majd tettek.

Több hidat is blokád alá vontak tüntetők Budapesten
Magyar Hang

Több hidat is blokád alá vontak tüntetők Budapesten

A Hadházy Ákos által szervezett tüntetés után a tömeg nagy része elindult a Momentum vezetésével a Szabadság híd felé, majd onnan is tovább.

Mint arról a Magyar Hang is részletesen beszámolt, kedd este több ezren tüntettek Budapesten, a Pride rendezvény betiltása és a gyülekezési törvény módosítása ellen tiltakozva. A demonstrálók a Ferenciek terén gyülekeztek, majd egy-két órára a Szabadság, az Erzsébet, a Petőfi hidat, valamint a Margit hidat is elfoglalták. A tüntetést Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szervezte, aki a törvénymódosítás visszavonását követelve rendszeressé tenné a kedd esti felvonulásokat, a következő demonstrációt pedig április 2-ára hirdette meg. A hídfoglalásban a Momentum aktív szerepet vállalt.