
A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány tavaly 266 millió forinttal támogatta a Budapesti Corvinus Egyetem és a sanghaji Fudan Egyetem közös képzését. Az alapítványnak 4,5 milliárd forintnyi pénzügyi bevétele volt, ebből csaknem 1,9 milliárd forintot tett ki az árfolyamnyereség.
Összesen 266 millió forintot költött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványa a kínai Fudan egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös MBA-képzésének támogatására – derült ki a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) 2020-as évről szóló beszámolójából.
A közös képzési (Fudan-Corvinus Double Degree MBA) program 2019-ben indult, az első évben még csak 3,1 millió forintot adtak erre a célra.
A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem egyébként június elején jelentette be, hogy június 30-tól véget vetnek az együttműködésnek. A két intézmény vezetői abban állapodtak meg, hogy az átállás során „sem az oktatási portfóliót, sem a diákokat, sem az oktatókat nem éri hátrány”, azaz az együttműködés megszűnése alapvetően nem befolyásolja azoknak a képzéseknek a további működését, amelyekben részt vett az MNB.
– Tekintettel a Fudan-Corvinus Double Degree MBA-program magas képzési költségére, a Corvinus vezetése keresi az új együttműködő partnert – közölte akkor az egyetem.
Támogatások | Millió forint |
BCE – sanghaji Fudan Egyetem MBA program | 266 |
BCE Geopolitikai Doktori Program | 8,9 |
Széchenyi István Egyetem Transzdiszciplináris Doktori Iskola | 237 |
NJE GTK ECO Ösztöndíjprogram | 28 |
NJE GTK tanulmányi Ösztöndíjprogram | 10 |
Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram | 50 |
PABooks – pénzügyi-közgazdasági-geopolitikai könyvkiadás támogatása | 50 |
PTE Geopolitikai Doktori Program | 189,5 |
Egyéb | 494,7 |
Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben hozott létre több mint 266 milliárd forintos vagyonnal összesen hat alapítványt, amelyek később három alapítványba olvadtak össze. Tavaly ezt a hármat egyesítették, így jött létre a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány.
Az alapítvány beszámolója szerint tavaly a pénzügyi műveletekből 4,5 milliárd forintnyi bevétel keletkezett, ebből 2,7 milliárd forint származott kamatokból és 1,86 milliárd forint realizált és nem realizált árfolyamnyereségből. A Magyar Hang kérdésére a PADME azt közölte, ennek az árfolyamnyereségnek a jelentős része egy devizaalapú kötvénybefektetésből keletkezett.
Nem ez az első eset egyébként, amikor jól jött a rekordalacsony forintárfolyam. A Portfolio korábbi cikke szerint tavaly összesen 255,4 milliárd forintos nyereséget ért el az MNB, amely teljes egészében a devizaárfolyamon elkönyvelt profitnak volt köszönhető. A pénzből 250 milliárdot fizetnek be a költségvetésbe osztalékként.
A PADME saját eredményeikről szólva lapunknak azt írta, a szervezet hét év alatt kilencmilliárd forintnyi pluszforrást nyújtott a felsőoktatás számára, ebből több mint hárommilliárd forinttal támogatták célzottan a hazai doktori iskolákat és az MBA-képzést. Kimutatásaik szerint eddig összesen több mint 1600 projektet támogattak 11 milliárd forintot is meghaladó mértékben. Az összes alapítványi támogatásnak több mint négyötöde közvetve vagy közvetlenül a felsőoktatásban hasznosult – írták.
Millió forint | Leírás | |
Értékesítésből származó bevétel | 144 | ingatlanhasznosítás, könyvértékesítés, vállalkozási tevékenység. |
Egyéb bevételek | 18 | A folyósított támogatások fel nem használt részeinek visszautalása. |
Pénzügyi műveletek bevételei | 4586 | Kamatbevétel és árfolyamnyereség. |
Anyagjellegű ráfordítások | 741 | Alapcél szerinti kiadás, vállalkozási tevékenység. |
Személyi jellegű ráfordítások | 561 | – |
Egyéb ráfordítások | 1235 | A kuratórium által jóváhagyott, szervezeteknek nyújtott támogatás. |