Távolságtartó az ellenzék Pálinkás József miniszterelnök-jelölti bejelentkezése után

Távolságtartó az ellenzék Pálinkás József miniszterelnök-jelölti bejelentkezése után

Pálinkás József magyar atomfizikus, politikus, egyetemi tanár (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Eléggé visszafogottan reagáltak az ellenzéki pártok arra, hogy az egykor még Orbán Viktor kormányában miniszteri posztot is vállaló Pálinkás József pártot alapított és lényegében bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti előválasztásra. A Magyar Hang mind a hat párt véleményét megkérdezte, de senki sem jelezte, hogy kifejezetten támogatná a professzort. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció volt az egyetlen, amely nem is válaszolt.

Ma aligha lehet mást mondani – így fogalmazott lapunknak Pálinkás József annak kapcsán, hogy amennyiben újonnan alapított pártja, az Új Világ Néppárt megméretteti magát a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, ő lesz-e a jelöltjük. Pálinkás József fizikus professzor 2008 és 2014 között volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, még korábban, az első Orbán-kormányban pedig oktatási miniszteri posztot viselt 2001-től 2002-ig. Az utóbbi időben azonban rendszeresen bírálja a kormányt, szerinte a jobboldalról is „valakinek föl kellett állni végre”, és azt mondani, hogy akkor ez pártként is jelenjen meg.

Mit szólnak a pártok?

Az ellenzéki pártok között már jó ideje zajlik egyfajta együttműködés, az utóbbi hónapokban ez pártelnöki találkozókon is megnyilvánult. Abban teljes az egyetértés, hogy közös miniszterelnök-jelölttel kell nekivágniuk a 2022-es országgyűlési választásnak, mégpedig egy előválasztás után.

Azt lényegében mindenki el is fogadta, hogy ezen rajtuk kívül más is megmérettesse magát. – Támogatjuk, hogy minél több valódi, kompetens jelölt induljon az előválasztáson és mérettesse meg magát – igaz ez Pálinkás Józsefre is – közölte a Momentum. A Jobbik is azt válaszolta, hogy mindenkinek támogatják az indulását, aki a „valódi néppárti Jobbikhoz hasonlóan Magyarország jólétét, a magyar emberek boldogulását szem előtt tartja”. Az MSZP is ehhez hasonlóan azt a célt tűzte ki, hogy a közös ellenzék miniszterelnök-jelöltje minél szélesebb kínálatból, minél szélesebb réteget bevonva, minél intenzívebb versenyből kerüljön ki, és meggyőzően tudja képviselni azt a közös programot, amelyet a kormányváltó szövetség pártjai közös munkával kidolgoznak. Az LMP célja pedig – mint írták –, hogy az előválasztáson legyen olyan zöld értékek mellett elkötelezett miniszterelnök-jelölt, aki személyében képes megjeleníteni a zöldszavazókat.

Beállnának mögé a kampányban is?

Miközben az ellen egyetlen párt sem fogalmazott meg kritikát, hogy Pálinkás József is elindulna az előválasztáson, az még kérdéses, hogy bármilyen formában támogatnák-e. A szocialisták legalábbis kategorikusan kijelentették, hogy baloldali, szociáldemokrata pártként egy baloldali, szociáldemokrata jelöltet, és a szociális demokrácia programját képviselő jelöltet támogatnak majd. Mindezt azért, mert helyre kell állítani a demokráciát és a jogállamot, meg kell teremteni az esélyegyenlőséget és a szociális biztonságot, és meg kell védeni természeti kincseinket.

A többi formáció – így a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP – azzal hárította erre vonatkozó kérdésünket, hogy az nem időszerű. A Momentum még azt is hozzáfűzte, hogy ők még nem döntöttek miniszterelnök-jelölt indításáról vagy esetleg más támogatásáról.

Mindenesetre az biztosnak tűnik, hogy ha Pálinkás József megnyerne egy ilyen megmérettetést, akkor elfogadnák őt. – Természetesen elfogadjuk az előválasztás eredményét, bármi is lesz az, és támogatni fogjuk a közös miniszterelnök-jelöltet abban, hogy legyőzze Orbán Viktort – írta a Momentum. Ezzel egybecsengően reagált az MSZP és a Párbeszéd is: „aki győz a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, annak a legitimációja megkérdőjelezhetetlen lesz”. A Jobbik is úgy vélte, bárki legyen a győztes, közös érdek a személyét elfogadni.

Pálinkás József múltja előny vagy hátrány?

Pálinkás József a múltját tekintve igencsak eltér az eddig a miniszterelnök-jelölti posztra esetlegesen felmerült nevektől, hiszen oktatási miniszterként már dolgozott együtt korábban Orbán Viktorral. Ráadásul 2006-ban fideszes országgyűlési képviselőként került be az Országgyűlésbe.

Az MSZP és a Párbeszéd egyaránt úgy reagált erre, hogy „nem a név és az eddigi karrierút a fontos, hanem a feladat és annak megoldása”. A Jobbik is azt közölte, hogy mindenkit partnernek tekintenek, akiknek valódi, deklarált célja az Orbán-kormány leváltása. – Az első nyilatkozatokból számunkra az derült ki, hogy Pálinkás Józsefék elképzelései nem állnak távol a keresztényszociális, néppárti Jobbik világlátásától – fűzték hozzá. A Momentum ugyanakkor egyáltalán nem minősítette a professzor eddig életútját, szerintük az előválasztás pontosan arra van és azért jó, mert ezeket a döntéseket közvetlenül a választók hozhatják meg.