Telekocsival mennek a Sinopharmmal oltott, de nem védett magyarok Romániába Pfizerért

Telekocsival mennek a Sinopharmmal oltott, de nem védett magyarok Romániába Pfizerért

A korábbi nagyváradi oltópont (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Cserbenhagyott minket a saját országunk, a kezünkbe kell vegyük a dolgokat – mondja nekem szinte sírva a telefonba egy hetvenhárom éves úr, aki egyelten megoldásként Romániába készül Pfizer oltáshoz jutni. Magyarországon ugyanis nincs esélye: a hazai rendszer szerint ő tökéletesen védve van, hiszen hetekkel ezelőtt megkapta a Sinopharm vakcina mindkét adagját. Csak hát az antitest vizsgálata mást mutatott: egyáltalán nem védett a koronavírus ellen. 

Az úr nincs egyedül: ötezer ötszáz tagja van a „Sinopharm vakcinával oltottak tapasztalatai” elnevezésű zárt Facebook-csoportnak, és ott kiderült: azok közül, akik elvégeztették az egyébként 8-10 ezer forintba kerülő vizsgálatot, minden harmadik-negyedik esetben negatív az eredmény – vagyis nem mutatható ki a szervezetükben a vírustól védő ellenanyag. Ezek az emberek hiába kérnek egy harmadik (lehetőség szerint MRNS alapú, tehát Pfizer vagy Moderna) oltást maguknak, itthon erre nincs lehetőségük. Ezért aztán irány a határ: telekocsit szerveznek maguknak, hogy kisebb legyen az egy főre eső költség, és Aradon vagy Nagyváradon beadatják maguknak az óhajtott vakcinát. 

Amióta írtam a jelenségről, naponta többször megcsörren a telefonom: románul nem beszélő koros magyarok érdeklődnek, hogyan lehet oltáshoz jutni a határ mellett. Mások emiatt a cikk miatt hívnak, arról érdeklődve, a határon hogyan lehet megszerezni a vakcinát. Egy korábban telefonáló arról is tájékoztatott, hogy időközben a nagyváradi autós oltópont bezárt, de a városban több helyen, többek között a budapestieknek is ismerős Gozsdu Manóról elnevezett téren (Piata Emanuil Gozsdu) nylít egy olyan oltópont, ahol regisztráció nélkül lehet Pfizer oltást felvenni reggel és este nyolc között uniós személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel rendelkezőknek. Mások azért telefonálnak, hogy lefordítsam nekik a románul kitöltendő formanyomtatványt. Ebben az a lényeg, hogy mindenhova a Nu, vagyis nem opciót kell bejelölni (értelemszerűen a név és a születési, illetve kitöltési dátum mellett), de füllenteni is kell, ugyanis az egyik kérdés így hangzik: kapott-e már COVID-19 elleni védőoltást? Ha az illető igazat mond (vagyis kapott két Sinopharmot), akkor nem adják be neki ott sem a harmadik Pfizert.

A jelenség azért elgondolkodtató, mert immár itthon is lenne elég Pfizer akár harmadik oltásra azoknak, akiknél nem indult be a megfelelő immunválasz. Az Átlátszó oknyomozó portál vakcinációs adatbázisa szerint az itthon beoltott, 60 és 69 éves életkor közötti magyarok 28 százalékát Sinopharmmal immunizálták. A 70-79 korosztályban még magasabb az arány, ott 36 százalék, míg nyolcvan évnél időseb beoltottak közül is majdnem minden ötödik ember (18,6 százalék) kapott a kínai vakcinából.

Épp szerdán derült ki, hogy a Videoton dolgozói körében készült, önkéntes vizsgálatból, hogy azok a Sinopharmmal oltott 60 felettiek, akiknek nincs antitestes védelmük, T-sejtes immunitással sem rendelkeznek. A vállalat ugyanis megrendelte a komplex méréseket azoknak, akiknek nem volt kimutatható antitestes védettségük.

Egyáltalán nem mellékszál, hogy épp a Sinopharmot vettük a legdrágábban az összes beérkezett oltóanyag közül. Ötmillió adagot rendeltünk belőle, a megállapodottnál kétszázezerrel több érkezett, és ezekből eddig kétmillió-húszezer adagot adtak be – tehát több mint fele megmaradt. Nem az a legnagyobb baj, hogy ebből ennyit és ilyen drágán vásároltunk, hanem az, hogy nem tartottuk be a gyártó javaslatait: az ugyanis csak a hatvan év alattiak immunizálását javasolta a termékkel. Az MTI híre szerint egyébként a nyakunkon maradt drága oltóanyaggal most vakcinadiplomáciát folytat Magyarország és elajándékozza azt. Pár napja az MTI a külügyminiszter lengyelországi nyilatkozatára hivatkozva arról tudósított: „annak érdekében, hogy a térség országaiban nagyobb legyen a koronavírus elleni védettség, Magyarország 200-200 ezer koronavírus-elleni vakcinát ad Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak.” A nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban találkoztak ugyanis a visegrádi országok külügyi vezetői, de részt vettek a találkozón nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is. Az ajándékot júliusban fogják leszállítani.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Márki-Zay Péterrel, Chikán Attilával és Enyedi Ildikóval! Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter? Kire szavaztak a közélet ismert arcai? Milliókat érnek Szijjártó helikopterezései, de egy fillért sem fizet érte! Keresse a friss Magyar Hangot, Budai Hang mellékletünkkel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt