Telex: razzia volt a BKK jegypénztárait és ügyfélközpontjait takarító cégnél
(Fotó: Gerd Altmann/Pixabay)

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegypénztárait és ügyfélközpontjait takarító MasterClean Kft. takarítócég teljes vezetését bilincsben vitték el a rendőrök szeptember 10-én – tudta meg a Telex. Az egyik alkalmazott elmondása szerint a cég beborulása után még egy hétig dolgoztak a BKK-nak teljesen ingyen, de azzal az ígérettel, hogy átveszik őket, aztán a BKK üzemeltetési vezetője közölte velük, nem veszik át és nem is fizetik ki őket.

A BKK a portál megkeresésére azt közölte, hogy szeptember 11-én – nem hivatalos forrásból, szóban megerősített információk alapján – értesültek arról, hogy a MasterClean Kft.-nél szeptember 10-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) razziát tartott. A hatóság intézkedése után a cég által nyújtott szolgáltatás és a velük való kapcsolattartás ellehetetlenült, tették hozzá. A BKK ezek után több csatornán keresztül is próbált hivatalos információt szerezni, de ezekre hivatalos tájékoztatás nem érkezett, és a cégnek e-mailben küldött felszólítások sem értek célba – közölték a lappal.

Szeptember 15-én a MasterClean munkatársai a BKK legtöbb telephelyén felfüggesztették a munkavégzést. Ezen a napon a BKK és a MasterClean munkatársai közötti személyes egyeztetésen a BKK jelezte, hogy a társaság próbál megoldást keresni a kialakult helyzetre. Ugyanakkor válaszuk szerint a BKK nem utasította a takarítókat arra, hogy ezután is dolgozzanak, és azt sem ígérték meg, hogy kifizetik a MasterClean dolgozóinak bérét. A társaság ezt jogilag nem is teheti meg, hiszen nem a dolgozókkal, hanem a MasterCleannel áll szerződéses viszonyban, állt a közlekedési cég válaszában.

A szerződés futamideje alatt az elvégzett munkákra vonatkozó, beérkezett számlákat a szerződésekben foglaltaknak megfelelően folyamatosan és határidőben kiegyenlítették, a szolgáltató felé nincs tartozásuk. Bíznak abban, hogy a MasterClean Kft. tudja rendezni a dolgozói helyzetét, ugyanakkor ez a BKK hatáskörén kívül esik – tették hozzá. Azt is tudatták, hogy közbeszerzési eljárás után 2024-ben szerződtek a MasterClean Tanácsadó Kft.-vel a társaság Rumbach Sebestyén utcai központjának, ügyfélközpontjainak, pénztárainak és további három telephelyének takarítására.

A Telex kereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, de onnan a NAV-hoz irányították őket, ahonnan választ nem kaptak. A céginformációs adatlap szerint a társaság ellen olyan eljárást indított a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Somogy Vármegyei Vizsgálati Osztálya szeptember 11-én, „amelyben büntetőjogi intézkedés alkalmazásának lehet helye”.