
Érdekes körlevél kaptak április 12-én az ország református gyülekezetei – ebben Hadházi Tamás debreceni esperes arra kérte lelkipásztor testvéreit, jelentkezzenek templomfelújítási támogatásra. A Telexhez is eljutott felhívás legérdekesebb része, hogy a kormány olyan templomfelújításokat támogat, amelyek 2026 tavasza előtt be is fejeződnek. A levélben arra kérték a címzetteket, hogy villámgyorsan adják le az igényeiket, amelyekre gyülekezetenként 10-15 millió forintot kaphatnak.
A körlevélben a debreceni esperes ismertette, hogy „a Zsinati Beruházási és fejlesztési osztálytól, Püspök Úron keresztül” kaptak felkérést, hogy készítsenek egy olyan listát, amelyen templom és parókia épületek felújítása szerepel.
A levél szerint „a Kormány szándéka, hogy támogatást nyújtson olyan felújításokra, amelyek még 2026. tavasza előtt befejeződnek”. Új beruházások is szóba jöhetnek, ha a munka elvégezhető jövő tavaszig, állt a szövegben. Az esperes így nyomatékosította a felhívást a levélben, ha valaki nem értené, miről van szó: „Gondolom érti mindenki, hogy itt a jövő tavaszi átadásokon, ünnepségeken van a hangsúly!”
Kiderült még a levélből, hogy a röviden, tömören leírt pályázatokat két nap alatt kellett megírni, és április 14. reggelig kellett leadni, akkor volt ugyanis az az ülés, ahol véglegesítették az igényeket. Mint a portál megtudta, volt olyan gyülekezet, amelyet már másnap, 15-én értesítettek a pályázat sikeréről.
Megkérdezte a Telex a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökétől, Fekete Károlytól, nem érzi-e úgy, a református egyház a felhívással beszállt a választási kampányba. Azt válaszolták, hogy „az esperes levelének a tavaszi átadásokra tett utalásával nem értünk egyet. Köszönünk minden segítséget, amely megkönnyíti hitéleti és társadalmi szolgálatunkat, de mi egyedül Isten kezében lehetünk eszközök”.
Megkereste a Telex a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, hogy választ kapjon arra, milyen keretből, mekkora összeggel kívánja támogatni a kormány a református templomok felújítását, és miért kell mindenképpen azoknak 2026 tavaszára elkészülniük. Megkérdezték azt is, hogy a többi egyháznak is szánnak hasonló keretet hasonló elköltési határidővel templomfelújításra, és ha igen, melyik egyházaknak és mennyit, valamint azt is, nem érzik-e úgy, hogy ezzel a református egyházat belehúzza a kormány a választási kampányba. Választ egyelőre nem kaptak.