
Beadta jelentkezését a Mol az országos hulladékkoncessziós kiírás első fordulójának csütörtöki beadási határidejéig – írja a Népszava. Ezt maga az olajcég is megerősítette a lapnak, de arra a kérdésre, nem válaszoltak, hogy egyedül vagy társakkal jelentkeztek-e. Ugyanakkor iparági hírek szerint másokkal közösen pályázhattak.
Arra, hogy az állam 35 évre szervezné ki a hulladékgazdálkodást, a Momentum hívta fel a figyelmet először. Fekete-Győr András pártelnök már akkor megjegyezte: a kiírás precíz és pontos kiírás feltételeit a Molon kívül szerinte egyetlen pályázó sem tudja majd teljesíteni. A Magyar Hang megkeresésére akkor Gémesi György gödöllői polgármester – aki 2018 végén történt lemondásáig az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke is volt – arról beszélt, nem látja, hogyan húzná ki jelenlegi állapotából a hulladékgazdálkodási rendszert a jogok koncesszióba adása.