Tegnap estére ígértem a beszámolót a Tisza Párt Nagyváradig tartó meneteléséről, de végül csak hajnali kettőre értem haza, miután mindenkit hazavittem, úgyhogy remélem, elnézitek nekem, hogy csak most írok – így kezdte élménybeszámolóját a Tibi atya oldalt üzemeltető Tóth Máté. Mint írja, olyan összetartozást tapasztalt meg a vonulás során, amellyel a hétköznapi élet során ritkán találkozik.
Szerinte „a magyar társadalom mentálisan kimerült. Lelkileg elfogyott. Megcsömörlött. Ha nem hiszel nekem, szállj fel bármelyik tömegközlekedési eszközre, és nézz körbe: megfáradt arcok, tompa tekintetek.” Tóth Máté úgy véli, „a magyarok többsége nem akar harcolni. Főleg nem egymás ellen.” – Elfogyunk a gyűlölködésben. Vagy abban, hogy reagálni kell rá – valahogy mindig el kell viselni a folyamatos uszítást – fogalmazott, majd hozzátette: „mert amíg mi egymással harcolunk, addig senki nem figyel arra, hogy ők az ország recessziója közepén is ezermilliárdokkal növelik a vagyonukat. Évente.”
Ezekkel a gondolatokkal a fejében csatlakozott a menethez Darvas és Mezősas között egy 28 kilométeres szakaszon, amely elmondása szerint érzelmesen telt: „Nem akarok szentimentális lenni, mert az nem az én stílusom – de őszintén mondom, ilyen érzés legutóbb a 2016-os foci EB meccsei után töltött el.” Úgy látja, ezt az érzést – az összetartozásét – már alig éljük meg a hétköznapokban. Sőt, inkább az ellenkezője tapasztalható: „a társadalom számtalan tengely mentén, brutálisan szét van szaggatva.” Tóth szerint azért csatlakoznak annyian Magyar Péter mozgalmához, mert hiányzik nekik az összetartozás érzése. Az Alföldön sétálva azonban azt látta, hogy az emberek integetnek, dudálnak és mosolyognak. A legkülönlegesebb pedig az volt, hogy közben alig beszéltek politikáról.
„Még van 11 hónap a választásokig – és biztosra vehető, hogy a gyűlölködés és az uszítás potmétere a maximumra lesz tekerve. Nem kell mindenben egyetértenünk. De abban az egyben talán megegyezhetünk, hogy nem visz előre, ha haraggal a szívünkben, érzelmi alapon fordulunk azok felé, akik máshogy gondolkodnak. Ebből nem lesz előrelépés, csak egyre szarabb lesz mindenkinek. Én nem akarom, hogy a gyerekem egy olyan országban nőjön fel, ahol az a hétköznapi norma, hogy anyázzuk egymást, csak mert mást képzelünk el a jövőről.” Tóth szerint a közhangulat változása azt mutatja, hogy a magyar politika sárkányhajójában egyre többen fordulnak meg. És ahogy egyre többen eveznek egy irányba, a hajó végre elindul, előbb-utóbb pedig partot is ér. Ha ez megtörténik, „az elitnek a pezsgős, kaviáros svédasztal mellől kell majd válaszolnia arra a kérdésre: mégis hogy gondolták ezt?”
