
20 millió forintot utal a BDPST Group a Városmajor rendbetételére létrejött fejlesztési alapba – közölte Tiborcz István a Linkedinen.
„Cégcsoportunk a XII. kerület önkormányzata által biztosított kerethez hasonlóan 20 millió forintos felajánlást tesz a Városmajori Fejlesztési Alap javára. Kértük, hogy az általunk biztosított összeggel lehetőség szerint a park gyerek- és családbarát funkcióinak fejlesztését, a játszótér megújítását, valamint a park tisztaságának és környezeti fenntarthatóságának javítását támogassák” – írta bejegyzésében Tiborcz István, a miniszterelnök veje.
Mint a Telex emlékeztet, noha a Városmajor a Főváros területe, a fejlesztési alapot Kovács Gergely XII. és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester hozta létre, 20-20 millió forinttal. Időközben a Főváros is bejelentette, hogy 35 millióval támogatja a felújítást, ezzel „megalapítva a Három Gergely a Városmajorért Alapot”. Az első céges felajánlás a napokban érkezett a Market egyik érdekeltségétől, amely szintén 20 millióval szállt be.