
Inkább tőlem tudjátok meg: itt járt a hivatalban Tiborcz István – közölte Kovács Gergely (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) XII. kerületi polgármester kedd délután a Facebook-oldalán.
A politikus azt írta, hogy folyamatosan egyeztetnek a kerületi beruházókkal, hogy a Hegyvidék lakóinak érdekeit képviseljék, ezért a mai napon egyeztettek a Mártonhegyi út 6. és az Eötvös út 2. szám alatti ingatlanok fejlesztésével kapcsolatban a tulajdonossal, valamint a kivitelezés építtetői vezető tisztségviselőivel. Az egyeztetés során a már jogerős és végrehajtható építési engedély alapján zajló kivitelezés várható további menetéről kaptak tőlük tájékoztatást – tette hozzá.
Arról is beszámolt Kovács Gergely, hogy többek között jelezték a beruházónak, hogy az építési forgalom szervezésére figyeljenek oda, a szomszédok és a közeli bölcsőde miatt pedig újra figyelmeztették őket a zajterhelésre. „Itt egyébként időbeli korlátozást vezettünk be a munkavégzésre. Az egyeztetés során az önkormányzattal élő településrendezési szerződésben foglaltakra ráerősítettünk, ez a bölcsőde parkolójának bővítését érinti és járda kiépítését. A lakosság részéről rendszeresen kapunk jelzéseket arra vonatkozóan hogyan lehetne a környék élhetőségét javítani. Térképen megmutattuk a beruházónak, hogy a közeli csomópontban a Szépkilátás Cukrászda előtti parkoló parkosítása, a fogaskerekű elhanyagolt állomásépülete például szintén gyakran felmerül lakossági panaszként. Mi minden olyan fejlesztést örömmel fogadunk, ami a Mártonhegyi-Eötvös csomópontban a zöldítés, közösségért történő fejlesztést célozza” – tette hozzá.
„Az egyeztetés célja az volt, hogy a beruházó tájékoztasson minket a fejlesztés ütemezéséről. Mi mindvégig a kerületiek érdekeinek képviseletében jártunk el. A beruházónak építési engedélye van, a munkák már megkezdődtek, de a célunk, hogy így is minden lépésnél jelezzük, hogy a környéken lakók mire tettek panaszt, vagy mi az, amivel a beruházó jobbá teheti az ő környezetüket. Ennyit kötelességünk megtenni” – írta a polgármester.