Tiltakozik a DK az önkormányzati lakások eladása ellen

Tiltakozik a DK az önkormányzati lakások eladása ellen

Pannellakások Óbudán (Fotó: Balogh Roland/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Támogatta hétfőn a Parlament gazdasági bizottsága, hogy vitára bocsássák az önkormányzati lakások bérlőknek történő értékesítéséről szóló törvénymódosító javaslatot. A Demokratikus Koalíció viszont tiltakozik ez ellen, közleményében a párt Bayer-Palkovics lakásjavaslatot emlegetett.

A kormánypárti Világgazdaság megkereste a bizottságot, amely azt közölte, az indítványt nyolc igen, négy nem ellenében, két tartózkodás mellett tárgysorozatba vették. Az indítványt nyilvánvalóan a kormánypárti képviselők támogatták. A törvényjavaslatot benyújtó fideszes Böröcz László korábban azt mondta, a cél, hogy több tízezer magyar család, illetve bérlő saját tulajdonú ingatlanhoz jusson. Böröcz szerint nem igaz, hogy ezzel megszűnne az önkormányzati lakáspolitika, mert a százezres állományból ma is lakatlan körülbelül húszezer lakás, ezekkel pedig továbbra is gazdálkodhatnak az önkormányzatok, illetve bevonhatnak új ingatlanokat is. Az olyan bérlőknek nyitnák meg a vásárlási lehetőséget, akiknek 2020. december 31-ig fennállt a bérlői jogviszonyuk. Az alacsony jövedelmű bérlők pedig huszonöt éves kamatmentes részletfizetési lehetőséget kapnak.

Az ingatlanok forgalmi értékét az önkormányzatoknak kell megállapítaniuk, ha pedig ezt elmulasztják, az állam fogja megtenni. A vételár a forgalmi érték 30 százaléka lehet, ha a bérleti jogviszony idén január 1-jéig nem éri el az egy évet. Az összes többi bérleti jogviszonyban eltöltött év további egy százalékkal csökkentené az árat, de az nem lehetne kevesebb 15 százaléknál.

A Demokratikus Koalíció viszont felszólította a kormányt, hogy vonja vissza a „Bayer-Palkovics lakásjavaslatot”. A közleményt a 3. kerület polgármestere, Kiss László jegyzi, aki szerint a „fideszes javaslat egy már 1993-ban is alkotmányellenes, és ezért megsemmisített törvényt vett át szó szerint. A dolog pikantériája, hogy a Fidesz ezt a törvényt akkor nem szavazta meg”. A DK úgy látja, a javaslat sérti a tulajdonhoz való jogot és az önkormányzatiság elvét, és a lakásmaffia karjaiba löki a bérlőket. Kiss úgy látja, a javaslat leállítaná az önkormányzati bérlakás-építéseket, illetve ellehetetlenítené a lakáspályázati rendszert. A cél szerinte, hogy „a haveroknak segítsenek, legyenek azok akár műemléki környezetben élők, vagy a lakásüzletben érdekeltek.”

A tárgysorozatba vételt nem szavazta meg a Szanyi-párti Székely Sándor sem. A független országgyűlési képviselő közleményében azt írta: „A benyújtott előterjesztés kötelezné az önkormányzatokat a tulajdonukban lévő lakások súlyosan piaci ár alatti privatizálását. Már maga az előterjesztés is bűncselekmény. Kényszerítés hűtlen kezelésre. Illetve egyelőre csak a szándéka, bár normális országokban ez utóbbi is büntetendő. Az új lakástörvény a lakhatási válság további elmélyítéséhez vezet.”