
Több százan demonstráltak hétfő este Jánossomorján, miután a helyi hulladéklerakó is felmerült a száj- és körömfájással fertőzött szarvasmarhák lehetséges eltemetési helyszíneként. A demonstrálók az osztrák határ mellett fekvő város lakóinak tájékoztatás nélküli kihagyását sérelmezik a döntéshozatali folyamatból, és tiltakoznak a tervezett hulladékkezelési megoldás ellen.
A tiltakozás hátterében a Jánossomorja Televízió híradása szerint az áll, hogy a hatóságok korábban két újabb fertőzött állományt (Dunakilitin és Darnózselin) is felszámolásra ítéltek, miután a járvány a levéli telep után ott is megjelent. Az elhullott állatok elhelyezéséről még nem született végleges döntés, de több forrás szerint a jánossomorjai depóniát már szombaton kijelölték erre a célra, és hétfő reggel meg is kezdték a terület fertőtlenítő előkészítését. A lehetséges helyszínre kidolgozott tervek szerint szerdától napi 120 tetemet szállítanának ide, és temetnének el. A depónia maga ugyanakkor kívül esik a fertőzés által intézkedés alá vont zónákon. A hulladékkezelő Rekultív Kft. korábban levonult a telepről egy pénzügyi vita miatt, de most újra munkába állhat a felsőbb iránymutatás szerint.
Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere hétfő délelőtt személyesen járt a helyszínen. Elmondása szerint az önkormányzat nem kapott hivatalos tájékoztatást a hulladéklerakó bevonásáról, és sem a várost, sem a képviselő-testületet nem vonták be az előkészítési folyamatba. A polgármester hangsúlyozta: a helyi önkormányzat „a lakosság kötelezően meghallgatandó hangja” kellene, hogy legyen az ilyen horderejű döntésekben. A polgármester rendkívüli testületi ülést hívott össze, ahol kifogásaikat nyilatkozattal is megerősítették, hozzátéve, hogy a mentesítés önkormányzati tulajdonú területeket is érint, így ezért is érthetetlen a kihagyásuk a döntéhozatalból.
A hulladéklerakó korábban is problémás területként szerepelt: éveken át ismétlődő tüzek és technikai problémák jellemezték, amelyek csak hosszú munkával voltak orvosolhatók. Egy, a depóniát jól ismerő szakember szerint a helyszín technikailag alkalmas lenne a tetemek befogadására, mivel az alsó szigetelés nem sérült, és a csurgalékvíz és a termelődő biogáz kezelése is biztosított lenne. A hulladékbeszéállítás korábbi leállítása is lehetővé tette, hogy a lerakó most rendelkezésre álljon.
A hétfő esti tüntetést a Zöld Jánossomorja civil szervezet szervezte, akik szerint 2-300 fő vett részt az eseményen. A demonstráció békés volt, a rendőrség gyorsan engedélyezte a bejelentett rendezvényt. A résztvevők között voltak helyiek és környező települések lakói is, akik közösen adtak hangot tiltakozásuknak.
A végső döntést a fertőzött állatok elhelyezéséről hétfő délutánra ígérték a hatóságok, de lapzártánkig nem született hivatalos bejelentés. Az érintettek attól tartanak, hogy a kormány döntése előtt nem veszik figyelembe a helyiek véleményét: habár a szállítási útvonalak közvetlenül nem érintenék Jánossomorja belterületét, a korábban jellemző, most esetleg megismétlődő depóniatüzek veszélybe sodorhatják a lakosságot.