Nem árulja el a TEK, hogy mennyibe került Orbán Viktor védelme az indiai úton
Orbán Viktor Indiában nyaralt (Fotó: Saleem Ibn Majeed / Facebook)

Elutasította a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Népszava közérdekű adatigénylését, amelyben azt szerették volna megtudni, hogy Orbán Viktor januári indiai magánlátogatása alatt mennyibe került a miniszterelnök személyi biztosítása.

A lap azt írja, hogy a szervezet jogi és adminisztratív részlegének igazgatója először 15 nappal meghosszabbította az adatigénylés teljesítésének határidejét, végül teljes egészében visszautasította azt. Arra hivatkozott, hogy a közérdekű nyilvános adat veszélyezteti Magyarország bűnüldözési és bűnmegelőzési érdekeit. A vonatkozó rendelkezések szerint az ilyen adatigény teljesítését addig kell megtagadni, amíg az érdek fennáll, de legfeljebb az adat keletkezésétől számított harminc évig.

Mint arról mi is beszámoltunk, az év elején Orbán Viktor a családjával magánlátogatásra utazott a délnyugat-indiai Kerala államba. A helyi sajtó szerint a miniszterelnököt felesége, Lévai Anikó, két lánya és egy ötfős kíséret kísérte, amelynek tagja volt Krishna Kumar ájurvédikus gyógyító, Gattyán György üzlettársa. A kormányfő és családja egy ötcsillagos koccsi hotelben szállt meg, miközben öt testőr kísérte őket.