Több árvízre kell számítani a klímaváltozás miatt Magyarországon
Árvíz Dédestapolcsányban (Fotó: Facebook)

A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért – hosszú távon – több árvízre kell számítani Magyarországon – mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára hétfőn az M1-en.

Az NKE víztudományi karának oktatója hozzátette: erre az évszázad végéig mindenképpen fel kell készülni és a tervezés alapjait le kell fektetni. Azzal kapcsolatban, hogy kedden árvízvédelmi konferenciát rendeznek Budapesten Homokzsáktól a drónokig címmel, hangsúlyozta: paradigmaváltásra van szükség az árvízvédelemben: drónok, az űrfelvételek alkalmazása is szükséges lesz.

– A víz szempontjából releváns adatok száma nagyságrendekkel nőtt, ezért a mesterséges intelligencia, a big data, a nagyon gyors adaptív algoritmusok mára a gyakorlati alkalmazás részévé váltak – jelezte.

Szöllősi-Nagy András ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon árvíz immár ötven éve nem követelt halálos áldozatot, ami annak köszönhető, hogy a magyar árvízi védekezés a legjobb Európában.

(MTI)