Több ezren tüntettek az MTA székháza előtt a Palkovics-terv ellen

Több ezren tüntettek az MTA székháza előtt a Palkovics-terv ellen

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több százan jelentek meg kedden azon a rendezvényen, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri épülete köré az Akadémiai Dolgozók Fóruma tervez élőláncot fonni. Az Élőlánc a Tudományért elnevezésű rendezvény azért jött létre, mert az MTA Elnökségének olyan döntést kell hoznia kedden, amely hosszú időre meghatározhatja a magyar tudományosság jövőjét.

Élő közvetítésünket a helyszínről itt tudja nézni:

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Élőlánc az Magyar Tudományos Akadémia - MTA - hivatalos oldal főépülete körül - ÉLŐ közvetítésünk‼️

A szervezők megfogalmazása szerint ekkor dől el, hogy az MTA aláveti-e magát a Palkovics-tervnek, ezért kell ezekben az órákban közösen kimutatnunk szolidaritásunkat. Palkovics László, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium vezetője ugyanis véglegesen megvonná az Akadémia alapvető támogatását – azaz körülbelül egymilliárd forintot, ezzel veszélybe sodorva számos akadémiai dolgozó állását.

15:02: Az élőlánc már többszörösen körbefonja az MTA épületét.

14:38: Megkezdődött az élőlánc kialakítása a Magyar Tudományos Akadémia épülete körül.

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Katona Mariann/Magyar Hang)

14:31: Szabad ország, szabad tudomány - skandálja a tömeg.

14:27: A tüntetés időközben többezresre duzzadt.

14:20: A szervezők jelezték: egy friss belső felmérés szerint, ami nem meglepő, az MTA-kutatók egyöntetűen elutasítják a Palkovics-tervet.

14:18: Lovász László, a kezdődő ülés miatt nem tud lejönni beszélni az Akadémia elé. De átveszi majd azt a kezdeményezést, amely leszögezi, hogy a kutatói hálózat nem felszalámizható.

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Katona Mariann/Magyar Hang)

14:16: Szilágyi Adrienn, a Történettudományi Intézet kutatója: „Az egyik legfőbb értékünk a kutatói hálózatunk. Ezért aggódnak értünk, és mozdultak meg több helyen, és jöttek most ide például Varsóból. (…) Az elmúlt egy hónapban, két hétben, minden tudásunkkal azon vagyunk, hogy egységesen és közösen tudjunk fellépni. Mert ereje csak a közösségnek van. De bármilyen döntés is szülessen az Akadémia vezetői között, nekünk mindig munkák, feladatunk van.” Fontos, nem bomoljon meg az MTA-intézetek egysége. Konfliktust kell vállalni a politikával, ha így akar beavatkozni a tudományba. Elfogadhatatlan a Palkovics-terv, ahogy az is, hogy a finanszírozási kérdések kizárólag oda kerüljenek. Ugyanakkor, ahogy a kutató megjegyezte, nem zárkóznak el a racionalizálások elől.

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Magyar Hang)

14:02: Kenesei István, MTA levelező tagja: „Sose gondoltam, hogy egyszer idejutok; nem gondoltuk, hogy valaha az Akadémiáért kell majd tüntetnünk. (…) Az MTA az egyik legtekintélyesebb intézmény; nem az akadémikusok testülete, hanem az intézmény, méghozzá a kutatóhálózat miatt.” A nyelvészprofesszor szerint van egy terv arra, hogy az Akadémia autonómiáját is elvegyék. Mint mondja, ez egy folyamat, amelyben így jártak az egyetemek, de épp ennek a része a CEU elüldözése is. Mint Kenesei felidézte, minden évben egyhangúlag elfogadta a parlament az MTA éves beszámolóit; ha akartak volna, bármikor beleszólhattak volna, párbeszédet kezdeményezhették volna a működésről, de nem tették! „Kikérjük magunknak, hogy sorosistáknak, komcsinak hívjanak minket!” – szögezte le. Az MTA a maga módján szolidáris, és foglalkozik a komoly társadalmi ügyek, például a vörösiszap-katasztrófakor is így tett.

13:49: A verseny szándékosan félreértelmezett kiterjesztése – – életveszélyes az akadémiai életre, a jövőre nézve. „El a hivatali kezekkel a tudományra szánt pénzekről” – szögezte le Pléh Csaba. Az, amit az innovációs szaktárca most akar, nem újdonság, ezt láthattuk már az Egyesült Államokban a két Bush elnöksége idején, amikor az üzleti körök úgy vélték, ilyen módszerekkel kell hozzányúlni a kutatásokhoz. Ám míg Amerikában megtehették, hogy megvásárolják a szaktudást, addig Magyarország esetében „óriási illúzió, hogy mi a tudást meg tudjuk vásárolni” – mondja az akadémikus.

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Magyar Hang)

13:40: Pléh Csaba, MTA köztestületének tagja, pszichológus kutató szólal fel. „Nem állóvízbe dob bele követ a kormány, hiszen a kutatók örökös versenyben élnek” – mondja.

13:27: A szervezők azt kérték, mindenki figyeljen a rendbontókra. Azt is közölték, 14 és 14.30 között a demonstráción megjelenik Lovász László, az MTA elnöke.

Orosz Ferenc: Bohócot csináltak az Akadémiából | Magyar Hang

Már 2010-ben szóltam, hogy utat tévesztettünk, hogy itt egy központosított, tekintélyuralmi rendszer épül - mondja Orosz Ferenc, aki két nappal a megalapítás után lépett be a Fideszbe.

Még múlt hét pénteken olyan információk is napvilágra kerültek, hogy – Palkovics korábbi ígéretei ellenére – a teljes kutatóhálózatot is elveheti a tárca az intézménytől.

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Magyar Hang)

Korábban 91 fiatal, az Orbán-kormány által hazacsábított fiatal kutató petícióban arra kérte a miniszterelnököt, hogy szólítsa fel Palkovics Lászlót, hogy a magyar tudományosságot érintő alapvető változásokat az MTA vezetésével együttműködésben folytassa.

A kormány elvonja a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének egy részét | Magyar Hang

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vissza kívánja tartani az akadémiai kutatóhálózat első negyedéves finanszírozását - közölte rendkívüli sajtótájékoztatón Lovász László, az MTA elnöke.

A szervezők azt kérik, hogy a keddi rendezvényre hozzon mindenki magával egy könyvet, amely megjeleníti számukra a magyar tudományt, egyben pedig arra kérik a résztvevőket, hogy mindenki hagyja otthon a pártjelvényeket és pártzászlókat.