Több kísérletezést és szabadabb politizálást vár az elkövetkező két évben Hajnal Miklós

Több kísérletezést és szabadabb politizálást vár az elkövetkező két évben Hajnal Miklós

Hajnal Miklós (Fotó: Hajnal Miklós Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vízválasztónak tartja az EU-parlamenti választást, ahol a pártok külön mérettetnek meg, az önkormányzati választáson viszont nem tenné kockára az összefogás eredményeit, vagyis közös indulásban gondolkodik. Hajnal Miklós, a Momentum politikusa, aki Budapesten a Hegyvidék egyéni képviselőjeként szerzett mandátumot az országgyűlési válsztáson, pénteken jelentette be indulását a Momentum elnöki posztjáért. Szerinte napokon belül tisztázódhat, hogy kikkel kell megmérkőznie a pozícióért – biztos benne, hogy lesz versenytársa. 

Hajnal Miklós benne, hogy lesz versenytársa a Momentum elnöki posztjáért, számít Donáth Annára, és az Európai Parlamenti Választást tartja vízválasztónak, ahol a pártok együttműködési kényszer nélkül, önállóan mérettetnek meg. Nem ígéri, hogy nyárra jogi diplomát szerez, mert nemrég kezdte az egyetemet, de azt igen, hogy dolgoznak azon, hogy a Momentum ne kínáljon több támadási felületet, szerinte erre jó esélyük van. 

– Számítok a jövőben Donáth Annára, mert markáns programot tett le az asztalra novemberben, és nem rajta múlt, hogy ezt most nem tudja tovább vonni – mondta a Magyar Hangnak Hajnal Miklós annak kapcsán, hogy Donáth Anna nem indul újra az elnöki tisztségért, mert gyermeket vár. Nemrég Donáth Hangnak arról beszélt: a Momentumnak az identitása megfogalmazásával is van még dolga. – Egészen biztos, hogy ez is feladat – mondta Hanal Miklós, aki szerint meghatározó két éves elnökségi ciklus előtt áll a Momentum, hiszen a ciklus végén esedékesek az európai parlamenti választások – Vízválasztó lehet, hogyan teljesít a Momentum az EP-választáson, és hogy hogy teljesít az önkormányzati választáson az ellenzék egésze – mondta a politikus, aki szerint pillanatnyilag az elsődleges feladat, hogy az ellenzék és így a Momentum is tanuljon a mostani választási vereségből, és lefektessenek egy stratégiát mind az ellenzék társadalmi beágyazódásával, mind a Momentum erősödésével kapcsolatban.

– A bűnbakkeresésnek nem vagyok a híve. Az ellenzék sokszínű, és vannak olyan választási rendszerek, ahol pontosan megmérettetne az egyes pártok támogatottsága. De az önkormányzati választáson ugyanolyan választási rendszerben kell majd elindulnunk, amilyenben eddig is. Nem szabad kockáztatni az ellenzéki bástyákat, ahol az előző önkormányzati választáson győztünk. Nem lehet minden hidat felégetni, de a következő két évben benne van a lehetőség, hogy minden párt többet kísérletezzen és szabadabban politizáljon. – mondta az ellenzéki együttműködés jövőjéről.

Arról, hogy a Medián friss mérése szerint a Mi Hazánk a legnépszerűbb ellenzéki párt, azt mondta: egyrészt rémisztőek ezek a számok, másrészt arra utalt, hogy a biztos pártválasztók között az ellenzéken beül a Momentum a legerősebb, és szavazói elkötelezettebbek a választáson, mint a Mi Hazánk választói, ezen kívül kiemelte, hogy pártjuk és politikusaik elutasítottsága alacsony – A Momentumban van a legnagyobb növekedési potenciál az országban – vélte Hajnal, ezért elmondása szerint pártelnökként is arra törekedne, hogy minél több szimpatizánsból legyen Momentumos aktivista, és az ország minden pontján legyen momentumos közösség. 

Hajnal Miklós ellen a kormánypártok fő érve az volt a választási kampányban, hogy bár közgazdászként hivatkozott magára, nem fejezte be az egyetemet, így nincs diplomája, arra azonban nem számít, hogy hasonló csontváz esne ki a szekrényből vele kapcsolatban: – Én ezt sem tartom túl komoly csontváznak, és nem is tudott ezzel legyőzni a Fidesz. Azt nem tudom megígérni, hogy nyárra megszerzem a jogi diplomát [Hajnal Miklós nemrég kezdte el a képzést – a szerk.], de azt igen, hogy a Momentum nagyon komolyan veszi, hogy kiküszöböljön minden támadási felületet, bár ilyenekből a pártok közül talán a Momentumban van a legkevesebb – mondta.  

 

 
 
 

Címkék: Hajnal Miklós

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg