Több mint 120 ezren buliztak az idei Campus Fesztiválon
121 ezer látogatót vonzott a Campus Fesztivál 2024-ben Fotó: Campus Fesztivál

Vasárnap hajnalban véget ért a 16. Campus Fesztivál Debrecenben. Az eseményre összesen mintegy 121 ezren látogattak ki – közölték a szervezők. A legtöbben péntek este buliztak a Campuson, Dimitri Vegas és Majka fellépésén. Idén 21 programhelyszínnel várták a szervezők a látogatókat, a teljes zenei kínálatban közel háromszáz zenei produkció volt, a városban a szállások gyakorlatilag teljesen foglaltak voltak.

– Négy estéből háromszor elértük a nagyszínpad előtti terület befogadóképességének határait. A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel zártuk az idei évet, ami nem túlzás, hogy elég egyedülálló a mai fesztiválpiacot látva – mondta Miklósvölgyi Péter, a fesztivált szervező Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. egyik ügyvezetője. Az idei Campus előkészületein 1100, a fesztivál működtetésén 2800 közreműködő dolgozott, ebből majdem 400-an feleltek a közönség biztonságáért – emelte ki Páll László, a szervező vállalat másik ügyvezetője. – Kitűzött célunk volt, hogy gyorsuljon a beléptetés, az új rendszer jól vizsgázott, fennakadás, hosszú várakozási idő egyik nap sem történt. Az időjárás kegyes volt, így gyakorlatilag problémamentesen zártuk az idei évet. A helyreállítást a Nagyerdei körút forgalomba való visszahelyezésével kezdtük meg hajnalban, a teljes munkával rövid időn belül végezni fogunk, hogy a Nagyerdei Park minél hamarabb újra elérhető legyen bárki számára – tudatta.

Az idei fesztiválon 13 országból 15 nemzetközi előadót láttak vendégül. A tizenhatodik Rita Ora lett volna, aki sajnos a fellépését megelőző éjszaka Budapesten kórházba került, így a szombati nap programját át kellett szervezni. Süli András programigazgató nagy dolognak tartja, hogy a zenei színtér néhány fontos zenekara, így például a hét év után újjáalakuló Amorf Ördögök, illetve a legendás Thy Catafalque idén nyáron kizárólag a Campuson lépett fel, de különleges alkalom volt a Tankcsapda akusztikus koncertje is. A zenén kívül idén is rengeteg egyéb programot láthattak a vendégek: a civil faluban a 47 társadalmi szervezet mellett párját ritkító gyermekprogramokkal és művészeti aktivitásokkal lehetett találkozni, megjelent a Csokonai Nemzeti Színház, készült absztrakt versfal és idén is a fesztiválozók kedvenc fotótémája volt az utcaszínházi vonulás.

Vitray Tamást nem nyűgözte le az olimpiai megnyitó
Szabó Zsolt László

Vitray Tamást nem nyűgözte le az olimpiai megnyitó

A 92 éves televíziós legenda a Campus Fesztiválon beszélt a televíziózásról Bánó András társaságában.

Idén is zajlott gyűjtés, ezúttal Micskó Benjámin részére. A 4 éves kisfiú Duchenne-féle izomsorvadásban szenved és a világ egyik legdrágább gyógyszere segíthet csak rajta. A Campus közössége csatlakozott a Mentsük meg Benit Alapítványhoz, a VIP fogadásból származó összeg elérte a 12,5 millió forintot.

A tizenhetedik Campus Fesztivált 2025. július 16. és 20. között rendezik majd a debreceni Nagyerdőn.