
A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány honlapján közzétette a legutóbbi két Nemzeti Konzultáció költségeit – szúrta ki a Telex. A dokumentumokból kiderül, hogy a 2023-ban indított, szuverenitásvédelemről szóló konzultáció összesen 3,15 milliárd forintba került, a 2024-es, új gazdaságpolitikáról szóló nemzeti konzultáció összköltsége pedig 3,61 milliárd forint volt.
A „gazdasági semlegességről” szóló konzultáció anyagainak gyártását a Mediaworks végezte, a nyomdai költségek 387 millió forintot tettek ki. A küldemények összeállítása, a nyomdai borítékok előállítása, és a címzettek részére történő eljuttatása nagyobb költségekkel járt: ez további 3,22 milliárd forintot tett ki. A „szuverenitásunk védelméről” szóló konzultáció nyomtatása 375,6 millió forint volt, a többi költség pedig 2,77 milliárd forintot tett ki. Így jön ki a két konzultáció több mint 6,7 milliárdos összköltsége. A költségek között ugyanakkor nem szerepelnek a nemzeti konzultációkat hagyományosan kísérő reklámkampányok – tévés és rádiós hirdetések, közterületi plakátok –, márpedig ezek önmagukban sok milliárd forinttal dobhatják meg a konzultációk árát.
A kormány saját közlése szerint a 2024-es konzultációt összesen 1 350 690-en töltötték ki és küldték vissza valamilyen formában a nemzeti konzultációt. Azt azonban nem tudni, hogy valóban ennyien vettek-e részt a konzultáción, hiszen itt „bemondás” alapján közölt adatról van szó, azaz lényegében bármilyen számot közölhet a kormány, azt senki nem tudja ellenőrizni. Ráadásul, amint arra az aHang felhívta a figyelmet, az 1,3 milliós szám azt is jelenti, hogy több mint hatmillió ív végezhette hulladékként.