Több mint hetven kérdésben vár tisztázást Káslertől a Magyar Orvosi Kamara
Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere az iskolai tankönyvkiszállításról és a köznevelési intézmények járványügyi protokolljáról tartott sajtótájékoztatóján az Emberi Erõforrások Minisztériumának Tükörtermében 2020. augusztus 25-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

– Az új jogállási törvény fogadtatását nagyban rontja az a tény, hogy a törvény számos értelmezési bizonytalanságot, emiatt jónéhány indokolt és indokolatlan félelmet kelt – erről ír honlapján a Magyar Orvosi Kamara a béremelést biztosító, de emellett az egészségügyi szolgálati jogviszonyt is bevezető törvény kapcsán honlapján. A kamara összegyűjtötte az orvosoktól a leggyakrabban érkező típuskérdéseket. Jelezték: tudják, hogy a kérdések egy része megválaszolható a törvény alapján, „de az átlag orvoskollegáktól nem várható el a jogi szövegek önálló, precíz értelmezése, így ezekre a kérdésekre is célszerű hiteles helyről származó válaszokat kapni”.

Megjelent a törvényjavaslat az orvosi bérek emeléséről
Hutter Marianna

Megjelent a törvényjavaslat az orvosi bérek emeléséről

A kormány 2023-ig évente fog emelni a béreken jövő év elejétől kezdve, a hálapénzért egy év börtön járhat, az orvosokat évente kell majd minősíteni.

A levélben Kincses Gyula, a MOK vezetője kéri Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjének segítségét. Jelezte, a MOK a kérdések jó részét nem tudja megválaszolni, „mivel a törvény beterjesztése során sem került sor egyeztetésre, mi sem ismerjük a jogalkotói szándékot, amely segítségével támpontot adhatnánk a hozzánk forduló orvosoknak”. Ezt követően Kincses több témát is felsorol, amelyekhez összesen több mint 70 beérkezett kérdést, illetve részkérdést sorol fel. Konkrétan olyan felvetésekről van szó, mint például hogyan tervezik majd ellenőrizni a hálapénz-mentességet, milyen esetben lennének vezényelhetőek az orvosok, vagy hogy ki fog dönteni arról, vállalhat-e másodállást egy orvos. A kérdések az alábbi témákat részletezik:

  • Kire terjed ki a törvény?
  • Bértáblák/ jövedelem/ szabadságok/ végkielégítés
  • Kirendelés, áthelyezés
  • Másodállás, több jogviszony
  • Alapellátásban dolgozó orvosok
  • Hálapénz
  • Összeférhetetlenség

Kincses Gyula a levél végén jelzi, ha kapnak válaszokat, azokat készek saját csatornáikon eljuttatni az orvosoknak.

Pintér Sándorral egyeztetett az orvosi kamara elnöke
Magyar Hang

Pintér Sándorral egyeztetett az orvosi kamara elnöke

Kincses Gyula átadta a belügyminiszternek a kamara véleményét az egészségügyi szolgálati jogviszonyról.