Több mint négyezer tanár hiányzik a rendszerből

Több mint négyezer tanár hiányzik a rendszerből

Fotó: Unsplash/Roman Mager

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Augusztus végén 4325 betöltetlen hely volt az állami általános iskolákban és gimnáziumokban – derült ki a Klebelsberg Központ (KK) adataiból, amelyeket az Index mutatott be. Főként iskolai gyógypedagógusok kellenének, de a kémia- és fizikatanárok javát is idősebb tanárok teszik ki.

A tanárhiány egyik első jele, hogy egyes vidéki tankerületekben nem tudnak fakultációkat indítani, csoportbontást tartani. Miközben így hatékonyabban lehetne oktatni, ma a korábbinál inkább jellemző osztályok és órák összevonása. A Klik összesen 5771 betöltetlen álláshellyel számol, de ebben benne vannak már az óvodapedagógusok és kollégiumi nevelőtanárok is. Az általános iskolákban a legnagyobb a hiány, 3945 pedagógusra lenne még szükség, miközben gimnáziumokba 461 oktató kellene. A KK-hoz tartozó iskolákban 81 621 pedagógus dolgozik, a hiány így négy százalékos. A nyugdíjas tanárok száma viszont további egy-két százaléknyi hiányt elfed az Index szerint.

Számháborús övezet

Ha az ember nem járna iskolák környékén, nem beszélne pedagógusokkal, tényleg azt hihetnénk, az oktatás körül minden rendben.

Sok iskola esetében túlórákkal pótolják a tanárhiányt. A kötelező óraszám heti huszonkettő-huszonhat, viszont akad olyan pedagógus, akinek a túlórákkal együtt 33,5 jön ki, ami az oktatásra való felkészüléssel együtt tetemes munkamennyiséget jelent. A tankerületek viszont többnyire nem támogatják a túlórákat, így más megoldásokat kell találni. Az elöregedés is jellemző probléma, különösen a kémia- és fizikatanároknál. Utóbbiak többsége a 46-55, előbbieké a 46-50 és az 56-60 évesek közül kerül ki. Az elmúlt tíz évben kevesebb mint százötven fő helyezkedett el kémiatanárként, húszas éveiben járó oktató pedig csak elvétve akad köztük az országban. Érdemes e tekintetben megnézni az Indexen közölt korfát, amin látszik, hogy huszonhat és harminc közti fizika- és kémiatanárból 29, huszonegy és huszonöt köztiből pedig 9 akadt. Eközben az angol nyelvtanárok száma előbbi kategóriában 352, utóbbiban pedig 96 fő.

A tanárhiányra figyelmeztet a Nemzeti Pedagógus Kar is. Az oktatók közel fele 50 és 65 év közötti, a következő másfél évtizedben így hetvenezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt. Bár a gyerekek száma csökken, de ez jobbára azt eredményezi, hogy a kisebb települések osztálylétszámai csökkennek, az osztályok ugyanakkor megmaradnak. Emiatt a szükséges pedagógusok száma nem csökken hasonló mértékben.

Frissítés: Időközben a Klik közleményben igyekezett cáfolni az Index cikkében foglaltak egy részét. Mint a szervezet írta: „Valótlan – vélhetően kifejezetten álhírterjesztésre közölt – adatok jelentek meg az Indexen, ezek nem a Klebelsberg Központ adatai és nem valós adatok. A Klebelsberg Központ információi alapján az országos – mintegy 170 ezer fős – pedagóguslétszám legfeljebb 1-2 %-a betöltetlen. A tanév biztonságos kezdését tehát semmi nem veszélyezteti. A pedagóguspálya egyre vonzóbb, az 50%-os pedagógus-béremelés és a pedagógus-hallgatói ösztöndíjak hatására 30%-kal nőtt a pedagógusi pályára jelentkezők száma.”

A PDSZ elnöke szerint utolsó óráiban van a magyar oktatás

Ha nem történik gyökeres változás, akkor néhány éven belül egyszerűen nem lesz, aki tanítson – véli Szűcs Tamás.