Prémium pufikabátot villantott meg hivatalos látogatásán Szijjártó Péter
- Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

„Ha valaki igazi hideget akar, annak Kazahsztánba kell jönnie, majd mínusz 20 fokos a hőérzet, úgyhogy készültünk meleg ruhával” – hétfőn ezzel az üzenettel jelentkezett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asztanából. A politikus – aki azért utazott a közép-ázsiai országba, hogy „új dimenzióba emelje a kazah-magyar kapcsolatokat” – katonai Airbus-szal érkezett, és kapucnis pufikabátban védekezett a hideg ellen, amin jól látszott a BOGNER márkajelzés is. A sportot szettet egy farmer és egy oldschool típusú Nike sportcipő tette teljessé.

Bár a cipő pontos típusát nem tudtuk azonosítani, utánanéztünk a BOGNER márkanévnek: a müncheni cég prémium minőségű síruhákat, kiegészítőket és sportfelszereléseket gyárt az amerikai és európai piacra egyaránt, a magyar zsebhez mérten meglehetősen borsos áron. Honlapjukon a férfi síkabátok ára jellemzően 1800-3200 dollár (690 ezer-1,2 millió forint között) mozog, de ennél akadnak olcsóbb darabok is. A hivatalos weblapon nem, de webshopfelületen megtaláltuk a Szijjártó által hordott típust is, amit akciósan „potom” 320 ezer forintért már meg lehet vásárolni.

Szijjártó öltözködésével már máskor is foglalkozott a sajtó: emlékezetes az eset, hogy a külügyminiszter nem feltétlenül „szalonképesnek” ítélt öltözetben landolt egy hivatalos úton: tavaly szeptember elején Bahreinbe érkezett, ahol a reptéri fogadására rövidnadrágot, pólót és sportcipőt vett fel. Paczolay Máté szóvivő akkor azzal védte a mundér becsületét, hogy „a külügyminiszter egy hosszú éjjeli utazást követően az éjszaka közepén érkezett meg Bahreinbe. A repülőtéren nem volt politikai fogadás, így semmilyen protokoll szabály nem került megsértésre.”

Szijjártó egyébként Asztanában a Mol helyi új földgáz- és kőolajkútjáról tárgyalt, Reels videójában pedig azzal is elbüszkélkedett, hogy a Mol eddig kiépített öt kút segítségével közel 300 millió köbméternyi földgázt termeltek ki Kazahsztánban. A külügyminiszter már hétfő éjjel tovább repült: Budapesten egy rövid időre leszálltak, majd tovább is indultak New Yorkba, hogy részt vegyenek az ENSZ biztonsági tanácsának ülésén. Az amerikai útra Szijjártót Budai Gyula is követte. Budai, a külügy alkalmazásában tavaly június óta „a szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős miniszteri biztosként” dolgozik – hogy ebben a státuszában miért kellett New Yorkba utaznia, az sem saját Facebook-posztjaiból, sem Szijjártóéból nem derült ki. Budai Gyula mindenesetre meglepetést ígért a New York-i út után.