Több százzal, de akár ezrekkel is nőhet a Covid-halottak száma decemberig

Több százzal, de akár ezrekkel is nőhet a Covid-halottak száma decemberig

Védőmaszkot viselő és a javasolt távolságtartással elhelyezkedő utasok a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik városi autóbuszán (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

December elejéig több száz, szomorúbb esetben több ezer halottat prognosztizál Magyarországon a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) járványügyi forgatókönyve. A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával működő IHME világszerte az egyik legelismertebb egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet.

A járványgörbe alakulását illető előrejelzéseik a koronavírus-járvány tekintetében eddig jobbára bejöttek, ugyanakkor tény az is, hogy számszerűsített prognózisaik, legalábbis Magyarország esetében néha borúlátóbbnak bizonyultak a később bekövetkező eredményeknél. Tavaly októberben például a 2020-as év végéig 12 és félezer magyarországi áldozattal számoltak, ami közel háromezerrel volt több az idén január első napján közölt, egyébként tragikus 9667 koronavírus miatt elhunytnál. Akkor november végére várta a második hullám tetőzését napi 220 halottal. Előbbi téren nem tévedtek sokat, hiszen december elején tetőzött a járványhullám hazánkban, ám a halálesetek száma a legszomorúbb napon sem volt magasabb 168-nál a második hullám során.

Ha az interaktív grafikonokra kíváncsiak, ezen a címen érhetők el.

Összes halálozás

Az IHME online, interaktív adatbázisa a mostani hullámra vonatkozóan december 1-ig tartalmaz előrejelzéseket. Az alkalmazott modell három szcenárióval számol: ha a jelenlegi védekezési szint fennmarad, ha azon lazítanak, illetve ha – legalább a maszkhasználat viselését tekintve – szigorítanak. A két első kategória, lévén hogy jelenleg nincsenek érdemi járványügyi korlátozások érvényben, gyakorlatilag megegyezik. A Covid-halottak száma 95 százalékos valószínűséggel legalább 400-zal, de legdrámaibb esetben több mint 3800-zal nőhet. Azonban ha szigorítanának a maszkviselési szabályokon, úgy 100-240-nel nőne a halottak száma ezen időszak alatt, legalábbis a szervezet által használt modellezés szerint.

Napi halálozás

 

Ami a napi halálozások számát illeti, az IHME előrejelzése alapján október elejétől lehet markánsabb növekedésre számítani. Ekkor naponta már stabilan 1 felett – a legpesszimistább forgatókönyv szerint 1,8 és 7 között lesz a halottak száma, míg december elejére 95 százalékos valószínűséggel valahol 14,6 és 202,5 között. Minél távolabbi eseményt kell megjósolni, a valószínűségi tartomány értelemszerűen annál szélesebb, de az IHME egyetlen számmal kifejezett becslése szerint a napi halálozásszám az év utolsó hónapjának elejére rosszabb esetben 54, kevésbé rossz esetben 47 körül alakulhat.

Fertőzések száma 

A szervezet becslése szerint a koronavírussal fertőzöttek száma a következő hetekben, hónapokban drámaian meg fog nőni. Október elejére napi 1500-zal nő az esetszám (nem csak a regisztrált, hanem a tényleges), míg december elejére a rosszabbik forgatókönyv szerint 18 ezer, a közepesen pesszimista várakozások szerint 13,5 ezerrel emelkedik naponta a fertőzöttek száma. Ami ugyanakkor a jelenlegi – 262 – szint alatt, napi 170 fertőzött körüli szinten tartható, ha a védekezésre nagyobb figyelmet fordítunk.

Kórházban és intenzív osztályon kezeltek száma

Az IHME modellezi azt is, milyen terhelésre számíthatnak a kórházak. A prognózis szerint az ellátottak száma a következő hetekben jelentősen emelkedni fog. Jelenleg a kormány hivatalos jelentése szerint 138 ápoltat kezelnek kórházban, közülük 16-an igényelnek intenzív terápiás ellátást. Ez a szám október elejére 491-re, illetve 206-ra emelkedhet, míg december elején 4675 embert ápolhatnak kórházban, közülük 2024-et intenzív osztályon. Szembetűnő, hogy az előrejelzés szerint az intenzív ellátást igénylők, tehát a nagyon súlyos betegek száma fog a leginkább megugrani. Jobban, mint a tragikus következményekkel járó harmadik hullám idején, akkor ugyanis nem lépte át a nyolcszázat az intenzív osztályon kezeltek száma. 

Hasonló várakozásai vannak Rusvai Miklós virológusnak is, aki az RTL Klubnak a minap kifejtette: akár a több ezres napi friss fertőzötti számot is el fogjuk érni, ám nem gondolná, hogy a halottak száma 100 fölé emelkedne, mint ahogy több hétig megfigyelhető volt a tavaszi hullám idején. – Őszintén remélem, hogy 50 alatt fog maradni a halottak száma még a legkritikusabb napokon is – fogalmazott Rusvai Miklós, aki szerint kezdetben lassan, fokozatosan, majd szeptember második felében vélhetőleg gyorsulóan fog emelkedni a fertőzöttek száma. A virológus szerint valamikor október végén, novemberben érheti el az újabb járványhullám a tetőzést, de ez erősen függ majd az időjárástól is.