Tónik, Ádámok és Barbarák – egy éve bukkant föl Magyar Péter
Magyar Péter és a Tisza Párt 1956-os megemlékezése (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

„Ma egy éve tettem közzé a posztomat, amivel minden elkezdődött. Azóta már több millióan írjuk közösen az új Magyarország történetét. Köszönöm nektek!” – írta a Facebookon hétfőn Magyar Péter, egy évvel azt követően, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök, valamint volt felesége, Varga Judit bukása után a Facebookon hirdetett hadat a NER ellen.

Magyar most egy évvel ezelőtti posztját idézte szó szerint, amelynek egfyik emlékezetes mondata az volt, hogy „egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak”.

 

Ugyanekkor írta azt is: „Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.”