Török Gábor: Ez biztosan nem hiányzott a Fidesznek
A menet vonul az Erzsébet hídon. (Fotó: Hutter Marianna/Magyar Hang)

Sokáig úgy tűnt Török Gábor szerint, hogy van érdekalapú számítás a Fidesz Pride-ügyi megszólalásai mögött, viszont a szombati hatalmas tömeg látványa biztosan nem hiányzott a kormánypártnak. A politikai elemző nem sokkal délután öt előtt posztolt a Facebook-oldalán, a menet ekkor még mindig hömpölygött az Astoriától az Erzsébet hídon át a Szent Gellért tér irányába, akár több százezren is összejöhettek az Orbán Viktor és a Fidesz által betiltani próbált menetre.

Török Gábor az oldalán úgy kommentálta az események alakulását: „Sokáig úgy tűnt, hogy van érdekalapú számítás Orbán Viktor Pride-ellenes megszólalásaiban. A közvélemény-kutatások még ma is azt mutatták, hogy az emberek kicsivel több mint fele nem támogatja a menet megtartását, és a Fidesznek most minden olyan ügy jól jön, amiben valahogy társadalmi többséget tudnak találni maguk mögött. Ha még Magyar Péter is beugrott volna a témába, az lett volna az igazi nyereség a Fidesznek, de így sem látszott teljesen sikertelennek ez a tematizáció. A bénán sikerült betiltás, a rendőrségi jogászkodás azonban már jelezte, hogy számukra is kezd rossz irányba fordulni az ügy, ez a mai látvány, a rengeteg ember, a már-már a Békemenetre hasonlító távoli képek – és persze a Mi Hazánk kiemelt szerepe azonban biztosan nem hiányoztak a Fidesznek.”

A Pride-ról való percről percre tudósításunkat itt követhetik