– Brüsszelt elfoglalnánk, de itt nem védekeznénk… – így kommentálta Török Gábor politikus Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának a szavait, aki szerint Magyarország nem védekezett volna egy orosz agresszióval szemben.
Török Gábor erről csütörtökön délelőtt posztolt közösségi oldalára, és azt írta: „Nekem ez tűnik eddig az év legnagyobb politikusi hibájának (akkor is, ha amúgy nem hiba ezt gondolni, de politikusként ezt mondani bizony elég magas labda)”. Ezt követően a politológus felidézte Orbán Balázs gondolatmenetét, ami szerint „pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé”.
Orbán Balázs szavait Rácz András Oroszország-szakértő is kommentálta közösségi oldalán. – Lehet, hogy újdonságot fogok mondani, de ha Ukrajna nem védekezett volna, akkor MÉG TÖBBET veszített volna, konkrétan az ország függetlenségét és szuverenitását. Bizony, azt a szuverenitást, amire a magyar kormány mostanában oly kényes... bár igaz, hogy Oroszországgal szemben pont nem – írta Rácz. Hangsúlyozta, Ukrajna azzal, hogy ellenáll, az ország önálló államként való létezését védi. – Igen, sajnos rengeteg ukrán ember élete árán, akik között akadnak bőven ukrajnai oroszok, lengyelek, tatárok, azeriek, örmények és magyarok is. Negyvennél több kárpátaljai magyar adta mostanáig az életét Ukrajna szabadságáért és függetlenségéért – fejtette ki. Szerinte az, ahogyan Oroszország a megszállt területeken viselkedik, pontosan mutatja, hogy ha Ukrajna nem áll ellen, hanem leteszi a fegyvert, egyáltalán nem mentette volna meg az ukrán népet a szenvedéstől. Ugyan infrastrukturális kár nyilván kevesebb lett volna, „de ha nincs ellenállás, akkor az orosz vezetés akadálytalanul, az ország területének legalább felén a katonai megszállás erejével hajthatná végre a független Ukrajna és az ukrán nép megsemmisítésére irányuló politikáját”. Rácz a posztját azzal zárta: kíváncsian várja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal és kutatóintézete mikor indítja meg a vizsgálatot a fenti nyilatkozat kapcsán.