Törvényességi felülvizsgálatot kért a szegedi kocsmarendelet kapcsán az MKKP
Fotó: Unsplash/Marvin Meyer

A szegedi Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnökségi tagja, Tóth-Benedek Csanád törvényességi felülvizsgálatot kezdeményezett a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalnál a szegedi vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartását korlátozó önkormányzati rendelet miatt.

Csak 11-ig

A „kocsmazárként” emlegetett rendeletről mi is beszámoltunk: a szegedi közgyűlés arról döntött nemrég, hogy az üzletek és vendéglátóhelyek április közepétől csak este 11 óráig tarthatnak nyitva. Ugyanakkor azok az egységek, amelyek éjszaka is nyitva kívánnak lenni, állandó vagy eseti jelleggel külön, erre vonatkozó engedélyt kérelmezhetnek. Ennek feltételei közé tartozik, hogy az üzlet az elmúlt félévben panaszmentesen üzemeljen, betartsa a vonatkozó jogszabályokat, rendben tartsa az előtte lévő közterületet, gondoskodjon arról, hogy a vendégek ne zavarják a lakókat, valamint ne fogyasszanak alkoholt közterületen. Az engedély vissza is vonható, ha a feltételek nem teljesülnek.

Jogellenesen engedélyköteles tevékenység

A kutyapárt szerint a rendelet több ponton is sérti a hatályos magyar jogszabályokat és az Alaptörvényt, emiatt annak megsemmisítését vagy módosítását kérték a főispántól.

„A rendelet 23 óra után engedélyhez kötné a vendéglátóhelyek nyitvatartását, noha a kereskedelmi törvény szerint a nyitvatartás bejelentéshez kötött, nem pedig engedélykéréshez. Ez egyenesen sérti a vállalkozás szabadságát, hiszen a jogalkotó a jogszabályi környezeten túllépve akar egy alapvető jogot korlátozni” – mondta a Magyar Hangnak a beadványt is jegyző Tóth-Benedek Csanád, az ellenzéki párt szegedi elnöke.

A felelősség jogellenes kiterjesztése

A rendelet szerint, ha egy vendéglátóhely elveszti az éjszakai nyitvatartásra vonatkozó engedélyét, akkor az új üzemeltető sem kaphatja meg azt egy évig. Ez az elnök szerint teljesen abszurd, hiszen olyan személyre is vonatkozik a korlátozás, aki nem követte el a jogsértést. Ez olyan, mintha valaki átvenne egy autót, de az előző tulajdonos közlekedési szabálysértése miatt még egy évig nem vezethetné" – mondta Tóth-Benedek. A rendelet szerint az éjszakai nyitvatartási engedélyekkel kapcsolatos jogorvoslati eljárásokat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése bírálná el. Az MKKP szerint ez szintén jogsértés, hiszen a közgyűlés politikai, s nem független igazságszolgáltatási szerv. A párt szegedi elnöke kiemelte, ha egy jegyzői döntést megfellebbezek, akkor azt nem egy politikai testületen keresztül kellene megvitatni, hanem bíróság előtt.

Homályos és betarthatatlan előírások

A rendelet előírja, hogy az üzemeltetőknek biztosítaniuk kell, hogy vendégeik ne fogyasszanak alkoholt az üzlet előtti közterületen. Tóth-Benedek Csanád szerint ez teljesen irreális elvárás, hiszen egy bolti eladó vagy egy vendéglátóhely tulajdonosa nem rendőr, hogy felelősségre vonhassa az embereket a közterületi viselkedésük miatt, erre nincs jogköre. Ráadásul az engedély megvonásának indoka lehet a lakosság zavartalan pihenéshez való jogának megsértése, ami végtelenül szubjektív megfogalmazás, és bármilyen visszaélésre lehetőséget ad.

Adatvédelmi aggályok

A rendelet előírja, hogy az éjszakai nyitvatartási engedéllyel rendelkező, illetve attól megfosztott üzletek listáját a város nyilvánosságra hozza. Az MKKP szerint ez sérti az adatvédelmi törvényeket, mivel ezek az információk nem minősülnek közérdekű adatnak. Az MKKP bízik benne, hogy a kormányhivatal vizsgálatot indít, és a rendelet jogsértő pontjait hatályon kívül helyezik. Ahogy Tóth-Benedek Csanád korábban a közgyűlésben és lapunknak is fogalmazott: „a rendelet célja érthető és respektálható, ez a rendelet azonban nem a megfelelő eszköz a cél eléréshez. Szeged tud ennél jobbat!”

A rendelet kapcsán korábban már kerestük a szegedi önkormányzatot, többek között arra is kíváncsiak voltunk, megfontolnák-e, ha vitaképes javaslat érkezne a módosítással kapcsolatban. Választ azóta se kaptunk.