Törvénysértően hallgattak ki egy momentumost a kordonbontás miatt
A momentumos Tóth Endrét éppen elviszik a rendőrök az egyik kordonbontásról (Forrás: Tóth Endre/Facebook)

Az ügyészség szerint törvénysértő módon hallgatták ki tanúként a rendőrök a kordonbontás ügyében a momentumos Tóth Endrét – a politikus erről maga számot be a Facebook-oldalán, mellékelve az erről szóló határozatot is.

Tóth Endre – tájékoztatása szerint – azt kifogásolta, hogy egy augusztus 23-i kordonbontásról faggatták, miközben aznap a Karmelita közelében sem járt, az akciójuk ugyanis másnap, augusztus 24-én volt. Tanúkét hívták be, majd azt kérték, hogy azonosítsa magát egy videón, bár szerinte arcképelemző szoftverrel azon a hatóság már túl volt, ugyanakkor arcképelemzésre csak a szabálysértés elkövetésével gyanúsítható személy esetén kerülhet sor. A momentumos politikus szerint a kabaréba illő rendőrségi nyomozás minden eleme egy örkényi novellára emlékeztet.

Ráadásul – folytatta – egy olyan akció miatt indul meg az egész nyomozás, ami a hatóság saját értékbecslése alapján is mindössze 25 ezer forintos kárt okozott a kordont tartó láncokban. A rendőri munkaórák már most ennek sokszorosát teszik ki. Felidézte azt is, hogy a bíróság korábban kimondta, a Karmelita előtt akkor még ideiglenesen felállított kordon szükségtelenül korlátozza az újságírók véleménynyilvánítási jogát. Később építési területnek „álcázták” a Színház utcát, de az önkormányzat közölte, hogy tőle egyetlen építési cég sem kért engedélyt a terület lezárására. Ráadásul építési területen kötelező lenne a sisak használata, amit sosem láttak egyetlen miniszter vagy a miniszterelnök, „se Tóni, se Viktor” kobakján. Azt sem felejtette el, hogy a Fidesz is bontott kordont még 2007-ben, az erről készített egyik fotó egyébként ott volt a kezében, amikor elvitték a rendőrök.

– Összességeben sokat elmond az ország és a magyar rendőrség helyzetéről ez az egész. Felsőbb utasítások alapján a hatalmon lévők érdekeit védik, azokban az ügyekben nyomoznak, ami a kormánynak fontos, azokban nem, amikben nekik kellemetlen. Ha kell, simán átlépik a polgárok tisztességes eljáráshoz való jogát, még olyan esetekben is, amikor ellenzéki országgyűlési képviselőkről van szó. Mire számíthatnak így a „kékektől” azok, akiknek a története nehezebben jut el a nyilvánossághoz? – összegezte az egész helyzetet.