
Tóth Bertalan pártelnök és Kunhalmi Ágnes választmányi elnök az MSZP két hivatalos társelnök-jelöltje. A szintén az erre a posztra pályázó Havas Szófia nem tudott listát állítani, Mesterházy Attila pedig nem nyújtott be listát, így ők ketten nem is indulnak a társelnöki tisztségért az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán – értesült az ATV.
Mesterházy Attila már korábban bírálta a tisztújítás folyamatát, például amiatt, hogy az országos központ feloszlatta a politikus bázisának nevezhető Pest megyei szervezetet. Ez pedig azt jelentette, hogy ők nem is szavazhatnak, amikor az új vezetésről kell dönteni.
Az ATV más MSZP-s forrása szerint a jelenlegi pártvezetés menet közben változtatott a tisztújítás szabályain. Például a szeptember 9-én lezárult jelölési folyamat után egy nappal közölte a jelölőbizottság, hogy a társelnök-jelölteknek zárt listával kell indulniuk a kongresszuson, azaz előre közölniük kell, hogy megválasztásuk esetén a jelölőbizottság által jóváhagyott jelöltek közül kikkel kívánnak együtt dolgozni. Azt is az utolsó pillanatban közölték az érintettekkel, hogy mikor lesz a megyei elnökök értekezlete, amelyre be kell nyújtani a zárt listákat.