
A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentés alapján folytat nyomozást kényszerítés bűntett miatt, az ügyben 2021. augusztus 12-én egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként – írja a 24.hu.
Az MSZP politikusa hétfőn jelentette be visszalépését, és a sajtótájékoztatón említette az ügyet, amelyre a portál rákérdezett a hatóságoknál.
Tóth Csaba többek közt azt mondta, azzal fenyegették meg, hogy ha nem száll ki a politikából, akkor megölik. Mint hozzátette, a rendőrség megtalálta a tettest, és lezárta a nyomozást.
A portál szerint azt nem tudni, pontosan mivel fenyegették meg Tóth Csabát, de a politikus azt rosszul tudta, hogy az ügyet lezárták azzal, hogy gyanúsítottként hallgattak ki egy személyt. A BRFK tájékoztatása szerint az eljárás továbbra is folyamatban van.
A portál azt is részletezi, mit ismer el a Büntető Törvénykönyv kényszerítésként: az, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, a bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.