Tóth Gabi reagált arra, hogy testvére a Tiszát támogatja
Tóth Gabi énekes (elöl, b) a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének gyülekezőhelyén az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján a budapesti Elvis Presley téren 2025. október 23-án. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Testvérével közös fotót posztolva reagált arra Tóth Gabi énekes, hogy Tóth Vera vele ellentétben nem a Fideszt, hanem a Tiszát támogatja.

Tóth Vera nemrég írt Instagramján arról, hogy megnézte a Magyar Péterről és a Tiszáról szóló Tavaszi szél című filmet, és bejegyzésében arra utalt, hogy ő is az ellenzéki pártot támogatja, míg húga, Tóth Gabi közismerten fideszes, sőt, a kormánypárt parlamenti frakciójának alkalmazásában áll havi nettó 1,3 millió forintért, amit napi 6 óra munka elvégzéséért kap. 

Tóth Gabi testvére Tisza-szimpátiájával kapcsolatos posztja után kedden reggel tett közzé bejegyzést, amelyhez egy kettejükről készült képet mellékelt. – Testvérek vagyunk, de nem kell egyet értenünk mindenben. Ha mást is gondolunk dolgokról, mi „egy vérből valók vagyunk” – írta mellé. 

Tóth Vera nemrégiben azt mondta a 24.hu-nak, hogy „a családodat nem tudod megválogatni, de azt igen, hogyan állsz hozzá bizonyos családtagjaidhoz”. Hozzátette: „vannak dolgok, amiket egyszerűen nem beszélünk meg, mert nem visznek előre globális szinten, és a saját életünkben sem”, inkább a család kettőjük között a téma. Úgy vélte, ha a húga nem politizálna ennyit, „hanem a tehetségét és a képességeit erősítené, és kialakítana egy saját, építő jellegű brandet, ápolná a művészetet, ami benne van, akkor korunk egyik legnagyobb popikonja is lehetne”.