Tovább bonyolódik a fővárosi pályáztatás: már egy harmadik cég esetén sincs elég jelölt
A Fővárosi Közgyűlés ülése április 30-án (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

Visszalépett egy pályázó, így már csupán két jelölt pályázik a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) vezetői posztjára. Egyikük a vállalatot most is vezető Barts J. Balázs – értesült a Magyar Hang több forrásból is. Lapunk több alkalommal is írt arról, hogy az öt nagyobb fővárosi cégvezetői posztját jelenleg is pályáztatják, ám ez nem megy zökkenőmentesen.

A beérkező pályázatokat elbíráló bizottság egy tiszás módosításra döntött úgy múlt hétfőn – a beérkező írásos jelentkezések értékelésével egyidejűleg –, hogy megkéri Karácsony Gergelyt: azon cégek esetén, ahol nincs legalább három olyan jelölt, akiket személyes meghallgatásra érdemesnek tartanak, hosszabbítsa meg a pályázati határidőt harminc nappal. Ez eddig a BKK és a BKV esetén merült fel, ahol csupán két-két jelöltet hívtak be, a többi cég esetén meg volt a legalább három. Ám úgy értesültünk, a BFVK esetén éppen három jelölt volt, akik közül az egyik a héten visszalépett. Tehát kérdés, hogy a BKK és a BKV után a BFVK esetén is szeretne-e majd hosszabbítást a bizottság, és hogy ebbe egyáltalán belemegy-e Karácsony Gergely főpolgármester.

Karácsony egyébként hétfőn találkozott a tiszás Orbán Árpáddal, aki a bírálóbizottság elnöke, ám arról, hogy született-e döntés az ügyben, egyik fél sem kommunikált, lapunk is hiába küldött kérdéseket a főpolgármester stábjának, még nem kaptunk választ.

Érdekesség, hogy jelenleg, szerda délelőtt is ülésezik a bírálóbizottság, megkezdte a jelentkezők személyes meghallgatását. Mint megírtuk, szerdán a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BFGYH) vezetésére jelentkezett pályázókat hallgatják meg, csütörtökön a Budapesti Közművek Zrt (BKM), illetve pont a BFVK maradék két jelöltjét.