Egy baktérium-szennyezett kút miatt módosították újra a Biodóm szerződését – tudta meg a Népszava. A Pannon Park vízellátását biztosító három kút közül az egyik vizében találtak egy olyan baktériumot, amely megbetegítené az állatokat. A használható két kút pedig csak akkor biztosíthatja üzembiztosan a park vízellátását, ha úgynevezett sóvisszamosó rendszert építenek ki. Ennek 200 millió forintos többletköltségével már 34,4 milliárdra nőtt a kivitelezési költség.
Eközben elkészült a fővárosi állatkertben a Pannon Park részeként épülő hatalmas létesítmény, a biodóm úgynevezett költség-optimalizációs jelentése – erősítette meg a lap értesülését Kiss Ambrus, pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes. A lap szerint ez a jelentés azért fontos, mert ebben vizsgálták meg, hogy miként lehet befejezni a meglévő forrásokból a régóta csúszó és egyre dráguló, a Tarlós-korszakból örökölt beruházást.
A Népszava meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a városvezetés nem volt maradéktalanul elégedett a megkapott jelentéssel, mivel ebből sem derült ki egyértelműen, hogy mennyi pénz szükséges még a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) nagyszabású beruházásában épülő létesítmény megnyitásához. Kiss Ambrus egyelőre nem akart részletekbe bocsátkozni, mondván ezt a jelentést még csak az első változatnak tekintik, mivel több pontosítást is kértek az elemzést készítő Enviroduna kft-től.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektre eredetileg 15,7 milliárd forintot szántak, de ennyiért nem találtak rá kivitelezőt. Végül a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. és a Vilati Szerelő Zrt. alkotta konzorcium vállalta el a feladatot 32,7 milliárdért 2017 nyarán. Az eredeti kivitelezési határidő tavaly novemberben járt le. Idén júniusban már 34,2 milliárdra nőtt az ár, míg az átadási határidőt augusztus végére tolták ki. Ekkor részben a főváros kérésére több ponton is módosították a műszaki tartalmat, hogy olcsóbbá tegyék a biodóm majdani működését.