Napok óta van vízhiány több Komárom-Esztergom megyei településen
(Forrás: Északdunántúli Vízmű Zrt./Facebook)

Ötödik-hatodik napja szünetel, illetve akadozik a vízszolgáltatás három Komárom-Esztergom megyei településen. Süttőn még hétfőn is közlekednek a lajtoskocsik, és az önkormányzat ivóvizet oszt, Nyergesújfalu fogászata a vízhiány miatt korlátozottan működik, az intézmények vízellátásáról az önkormányzat gondoskodik.

Csőtörések miatt múlt szerda óta akadozik vagy meg is szűnt a vízszolgáltatás három Komárom-Esztergom megyei településen: Nyergesújfalun, Süttőn és Lábatlanon. A vízszolgáltatónak, az Északdunántúli Vízmű Zrt.-nek több csőtöréshez is ki kellett szállnia ebben az időszakban. Vasárnap kezdték el a rendszert feltölteni, éjszaka azonban a Duna és a 10. sz. főút közötti, 300-as csövön újabb törés keletkezett, amelynek következtében a hálózatot ismét el kellett zárniuk. – Munkatársaink haladéktalanul kivonultak a helyszínre és megkezdték a hibaelhárítást. A munkálatok időtartama minimum 4-5 órára becsülhető, amennyiben egyéb nehezítő körülmény adódik, úgy akár tovább is húzódhat. Előre láthatólag a mai nap első felében már részleges, majd a fogyasztás növekedésével teljes szolgáltatáskiesés várható a településeken, az ellátás fokozatosan tud majd helyreállni – írta hajnalban közösségi média oldalán a vízmű. A lakosságtól továbbra is megértést és támogatást kértek.

Süttőn egyes háztartásokban jelenleg sincs vízszolgáltatás, másutt csak nagyon alacsony nyomáson üzemel, mert bár vasárnap már egyszer újraindították a szolgáltatást, a tározók nem teltek meg ennyi idő alatt, és a hibajavítás idejére ismét el kellett zárni a vizet – mondta el a Magyar Hangnak Nothartné Viszked Georgina, Süttő polgármestere. A problémák szerdán kezdődtek, akkor még „hol volt, hol nem volt” vízszolgáltatás, tartósabb vízhiányt a településen csütörtök óta tapasztalnak. A polgármester elmondása szerint Süttőn jelen pillanatban is két lajtoskocsi szállítja a vizet – ezeket a vízmű biztosította –, a magasabban fekvő utcák egyikébe egy víztartály is ki van helyezve. Hétvégén az önkéntes tűzoltók hordtak öblítésre alkalmas vizet, hétfőn pedig az önkormányzati dolgozók teszik ugyanezt. Az önkormányzat palackos vizet is oszt a lakosságnak, és az iskolát is ellátták palackos vízzel. Vasárnap délután még úgy tűnt, a szokásos rendben kezdődhet meg a tanítás, a polgármester tudomása szerint így viszont csak az első három órát tartják meg a süttői iskolában. 

Süttőn korábban nem tapasztaltak hasonlóan hosszú ideig tartó leállást, de a csőtörések Nothartné Viszked Georgina szerint viszonylag gyakorinak mondhatóak, főleg a nyári időszakban jellemzőek a meghibásodások. Ezek azonban eddig csak pár órás, legfeljebb fél napos leállásokat eredményeztek. – Senki nem számított ilyesmire, de tudjuk, hogy nagyon régi a rendszer. Erre hosszú távú megoldást kell találni – mondta a polgármester, aki szerint pályázati vagy egyéb forrás jelenthetne megoldást a problémára. 

Nyergesújfalun az intézmények működtetését az önkormányzat próbálja megoldani, miután egyes intézményekbe a szülők reggel már bevitték a gyerekeket. A fogászat korlátozottan működik – ezt a település közösségi média oldalán közölték. – Vannak olyan, magasan fekvő területek – eterniti városrészben és az újabb építésű lakóterület – ahová az elmúlt öt napban egyáltalán nem, vagy alig jutott el a vezetékes ivóvíz. Az elavult rendszeren a javítás utáni nyomás miatt folyamatosan új hibák jelentkeztek, az ötödik után most indul a szolgáltatás, idő a feltöltés – írta hétfő déli bejegyzésében az önkormányzat. 

A posztban arról is írtak: Erős Gábor országgyűlési képviselő (Fidesz) tárgyalt a megoldásról az illetékes minisztériummal, és az önkormányzat úgy tudja, „haladéktalanul sor kerül a Vízszolgáltató telephelyétől az érintett 300 méteres nyomvonal cseréjére”

Lábatlan önkormányzata a helyi közösségi média csoportban azt írta: az újabb, vasárnap éjszakai csőtörés 2 óra 40 perckor történt Nyergesújfalun. A városgazdálkodás hajnalban szürkevíz tározót helyezett el az iskolánál, a rászorulóknak itt is palackozott vizet oszt az önkormányzat. Egy későbbi poszt szerint az ivóvizet szállító lajtoskocsik is üzemelnek a településen, kora délután három helyszínen lesz lehetőség vízvételre. 

Az Északdunántúli Vízmű Zrt. azok közé a vízszolgálatók közé tartozik, amelyeket átvett az állam az önkormányzatoktól, a cég többségi tulajdonosa az állami tulajdonú Nemzeti Vízművek Zrt.