Továbbra sem tudja a rendőrség, ki fenyegette meg januárban az iskolákat
Iskolákat ért bombafenyegetés (Fotó: a rendőrség Facebook-oldala)

Ezúton tájékoztatjuk, hogy kérdéseivel kapcsolatban legutóbb megküldött válaszunkat legyen szíves irányadónak tekinteni. Az abban foglaltakon túl nem áll módunkban az ügyről bővebb tájékoztatást adni – ezt válaszolta a rendőrség sajtóosztálya arra a megkeresésünkre, amelyben a januári iskolai bombafenyegetésekről kértünk tájékoztatást.

Ahogy beszámoltunk róla, január 23-án és 30-án iszlamista terrorfenyegetésről szóló e-mailt kaptak budapesti és vidéki általános és középiskolák, amelyben azt írták, hogy bombát helyeztek el az épületben. Első alkalommal a legutolsó tájékoztatás szerint 292 intézmény kapott fenyegetést, másodjára mintegy 44. Bombát sehol sem találtak, a rendőrség azt közölte, terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt folytatnak nyomozást.

Megkerestük a rendőrséget, hogy az azóta eltelt két hónapban történt-e előrelépés az ügyben, találtak-e bármilyen nyomot a 23-án történt fenyegetésekkel kapcsolatban. Szerettük volna tudni egy korábbi sajtótájékoztatón elhangzottak alapján, hogy a nyomozás során a rendőrség együttműködik-e az EUROPOL-lal, illetve felkeresték-e azoknak az országoknak a hatóságait, ahol hasonló fenyegetések történtek az utóbbi időben. Azt is megkérdeztük, hogy ha igen, akkor ennek az együttműködésnek lett eredménye azóta? Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az esetek kapcsán érkezett-e panasz a rendőrség munkájával kapcsolatban iskoláktól vagy szülőktől. 

A január 23-i fenyegetésekről utoljára január 25-én tartottak sajtótájékoztatót, akkor azt mondták, terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt folyik a nyomozás. Az utolsó hírek szerint a második esetnél egy 15 éves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fiút gyanúsított a rendőrség azzal, hogy 2025. január 25. és 2025. január 30. között legalább 46 iskolának küldött robbantással fenyegető e-mailt. A fiú akkor teljeskörű beismerő vallomást tett. Azt mondta, célja a fenyegetés volt, az, hogy félelmet keltsen a diákokban, rémüljenek meg, és fussanak el az iskolákból. Az oktatási intézményeket a rendőrség közleménye szerint találomra választotta ki, bár köztük volt az a szakközép is, ahová ő is járt.